Második fejezet - Vigyázat, idióták a láthatáron!

Sziasztok! :D Meghoztuk végre a második fejezetet, Rebeka szemszögéből. :) Reméljük, ez is tetszeni fog nektek, és köszönjük az eddigi egy feliratkozót! <33 Várjuk továbbra is a feliratkozókat és a kommenteket ám :D Jó olvasást! ^^

Aoi és Pertil.

Második fejezet - Vigyázat, idióták a láthatáron!

Rebeka szemszöge

A nyár illata. Imádom ezt az esti fülledt levegőt. Kinyitottam az ablakomat, és hosszan bámultam a csendes utcát. Újgazdag épületek, és igazi sznob szomszédok: a város nagy részét ez tette ki.

Igaz, még csak este nyolc óra volt, de nálunk már ilyenkor is kihalt a környék. Néha egy csapat fiatal vihorászva elment a házunk előtt, és elvétve autók is megjelenhetek. Nagyon a külvárosban élünk, egy szép nagy kertes családi fészekben. Még egy kicsit nézegettem az üres utakat. Hiányozni fog ez a hely, de egy hónapra még talán jó is, hogy megszabadulok tőle.

Két bőröndöt pakoltam tele, és még így is itthon kell hagynom egy-két ruhát. Diákmunkára megyek a Balatonra, na, de nem lángost sütni! Egy táborba leszek programszervező. Szeretem a gyerekeket, szóval szerintem ez a legjobb munkalehetőség, amit csak találhattam. Leültem az íróasztalomhoz, és szépen bepakoltam egy csomó tollat, pár füzetet és három fülhallgatót egy kisebb hátizsákba, mivel ezek nálam úgy fogynak, mint másoknál a zsebkendő. Lementem a konyhába, ahol anya tejbegrízt főzött, a kedvencemet. Vacsora alatt megbeszéltük, hogy holnap apa nyolcra kivisz az állomásra. Már napok óta ez a téma. Az öcsém, nagyon a határokat feszegetve örül annak, hogy elmegyek. Majd befejezte mindenki az evést, és elvonult a saját rezidenciájára. Újra az utcát kezdtem bámulni. Unatkoztam. Már minden barátom elutazott, vagy épp jobb dolga is volt, mint velem lenni. Fél kilenc is alig múlt el. Egy kósza gondolattól vezérelve, felvettem egy aranyos kis nyári ruhát, és elindultam a Centrum felé. Fullasztó forróság volt, pedig csak június közepén jártunk. Anya aggódva hívogatott, és nagy nehezen felfogta, hogy bizony én nem fogok Öcsivel Spongebobot nézni. Kicsit rosszul eshetett neki, hogy így leráztam a családomat, de kell egy kis egyedüllét, hogy végig tudjam gondolni az elkövetkezendő hónapot, vagy épp valakivel ezt alaposan kitárgyaljam. Viszont, egy olyan emberrel sem találkoztam, akivel szívesen beszélgettem volna egy jót, ezért, úgy döntöttem lemegyek a parkba a tóhoz, egy kicsit belelógatom a lábam a vízbe, és meghallgatok egy nagy adag Green Dayt. Imádom ezt a helyet, ha szomorú vagyok, ha gondolkodni akarok, vagy ha bármi van, mindig idejövök az öreg, búskomor fűzfa alá, a mesterséges tavacska partjára.  Sokszor voltam a Balatonon, de egyedül még soha. Nem aggódok, már tizenhét éves vagyok, megleszek magamban is.
Már tíz óra felé lehetett, amikor hazaindultam. Otthon lezuhanyoztam, és gyorsan el is aludtam.

***

Reggel apa ébresztett, pont fél órával később, mint, ahogy kellett volna, ezért a fogmosáson, fésülködésen kívül nem sok mindent tudtam megtenni azért, hogy az első benyomás tökéletes legyen.

Szerencsére, időben oda értünk az állomásra. Rengeteg velem egykorú, vagy nálam picit idősebb fiatal várakozott a megbeszélt találkozóhelyen. Elköszöntem a családomtól, és az új barátaim felé vettem az irányt. Féltem bárkihez is odamenni, ezért zenét hallgattam, a vonaton pedig olvasgattam a neten. Magányosnak éreztem magam, de még egy kicsit szeretném megfigyelni őket, nehogy egy idegesítő fruskát fogjak ki, aki teljesen rám fog tapadni. Fél óra séta után az egész csapat megállt. Senki nem bánta, hogy végre célba értünk, mivel vagy harmincöt fok lehetett és a nap ki akarta égetni szerintem a Földet.

Megérkeztünk, a hotelnek éppen nem mondható szállásunkra. Az egész folyosó négyágyas szobákkal rendelkezik, szám szerint hattal. Végig bandukolok a piros, koszos padlószőnyegen, és a tízes számú "lakásba" bemegyek.

Egy aprócska konyha, ósdi gáztűzhellyel jobbra, balra pedig egy hasonlóan régi fajta fürdőszoba vécével, és besárgult csempékkel. Nem volt egy szívderítő látvány, hiszen eddig, ha nem is luxus körülmények között, de tisztességesen éltem. Tovább mentem a szobába. Mind a négy, egyszemélyes ágy mellett volt egy-egy éjjeli- és ruhásszekrény. Nem túl barátságos a helység, de majd ha belakjuk, talán jobb lesz.

Lehuppantam az ágyra, és írtam egy SMS-t anyának, hogy minden rendben van, jól vagyok.

Három csajszi jött be utánam a szobába, valószínűleg ők már elég jól ismerték egymást, sőt talán barátnők is voltak. Köszöntem nekik és bevetettem a bájos mosolyomat, de ők még csak arra sem méltattak, hogy egy egyszerű sziát válaszoljanak. Nyafogva fikázták a bútorokat és a zöldes falakat, mivel azok nem tetszettek az aurájuknak. Ezt így mondták. Azt hittem, ott meghalok! Igazi buta libák! Most mi a fenét kezdjek magammal? Én biztos nem fogok a társaságukért kuncsorogni, inkább elkezdtem berendezkedni. Már vagy negyed órája szidták ezt a helyet, én pedig pakoltam, mire az egyik hozzám szólt:

- Hogy hívnak? - nyávogta a festett szőke cicababa. Kérdőn rápillantottam.

- Engem? - kérdeztem hülyén. A három csitri hangos röhögésben tört ki. - Most mi van? - háborodtam fel.

- Hát, szerinted kit? - gúnyolódik a másik kis plázalakó.

- Faludy Rebeka. Remélem, most boldogok vagytok és folytatjátok a kényeskedést, mivel én is szeretném folytatni a dolgomat, aztán egy kicsit kimenni a partra, amíg a főnök meg nem érkezik.

- Nyugi van, csajszika. Nem harapunk ám!- nevetgéltek ostobán.

- Gondoltam, viszont, ahogy érzékelhettétek, nem vagyok kíváncsi a társaságotokra. - Ezzel bevonultam a fürdőszobába, átvettem a bikinimet, amire egy shortot és egy ujjatlant felkaptam, feltoltam a pilóta napszemüvegem a fejemre, egy pokróc és egy törölköző társaságában lementem a nagyjából ötven méterre lévő partra. A nap szinte égetett, de ez senkit nem zavart láthatóan. Hihetetlen szabadságérzetet nyújtott ez az egész helyzet, és akaratom ellenére is vigyorogtam.

Levettem a ruhámat és belecsobbantam a hűs Balatonba. Egy tizenkétév körüli kislány odajött hozzám és megkérdezte labdáznék-e vele, én pedig örömmel beleegyeztem. Megtudtam, hogy ő is a táborba jött, csak már két napja itt vannak, mivel a szülei is le akartak jönni egy kicsit, és, hogy amúgy Veresegyházán lakik, és van két öccse, akiket utál, mert szörnyen idegesítőek. Sajnos, el kellett köszönnöm tőle, mert megjött a főnök, de megígértem neki, hogy még játszok majd vele.

Felmentem a szobába, ahol átöltöztem, és lementem a társalgóba, ahol már majdnem mindenki ott volt. Lassacskán egy idősödő pasas is megérkezett, akiről kiderült, hogy a góré. Csönd lett, és mindenki rá figyelt.

- Üdvözlök mindenkit a táborba! Gondolom, tudjátok, de azért elmondom: ez egy nagyon nagyszabású tábor, ahol közel kétszáz gyerek lesz a mi gondunkra bízva. Elvárom tőletek, hogy ne bohóckodjátok el az egészet, és felelősségteljes felnőttként viselkedjetek. Előfordulhat, hogy akár veletek szinte egykorú gyerekekre is kell vigyáznotok, de ez titeket ne zavarjon, és ugyanúgy, viselkedjetek velük, mintha egy tízévesről lenne szó. - Az igazgató komoly arccal nézett végig minket, amikor is egy fiatal srác betoppant. Sármosan levette napszemüvegét, kikapcsolta a zenét, elrakta a fülhallgatóját, majd félvállról elnézést kért, és beállt az egyik sarokba. Mindenki összesúgott, de a fiú ügyet sem vetett rájuk. Apró mosollyal az arcán megállt, és figyelt, mintha mi sem lenne természetesebb, minthogy ő késik.

- Szóval, ha az ifjú úr is megengedi, folytatom a mondókám - szúrósan végigmérte a főnökúr a most érkezőt. - Tehát, most mindenki kap egy kis könyvet, amit alaposan át kell olvasni. Mindenkit párokba osztunk. Végig a párotokkal fogtok mindent csinálni, tehát ha feladat van, vagy csoportot kaptok, akkor is vele lesztek. Értve vagyok? Mielőtt hangzavar lenne a beosztást illetően, csak szólok, holnap reggelre meglesz, és teljesen véletlenszerűen lesztek beosztva. Csere és rinyálás nincs! Remélem, értve vagyok!  Ja, és akkor az első páros feladat, hogy kicsit megismerjétek egymást, mivel a holnapi napot együtt fogjátok tölteni! Estére a kis könyvecske tanulmányozásán kívül nincs semmi feladat.
Mindenki szépen megvárja, még kap egy példányt a könyvecskéből, majd felvonul a szobájába, és egy óra múlva kicsit késve, de ebédre megy az étkezőbe! Béla bácsinak lehet hívni, ha valaki feltétlen meg akar szólítani, de most szólok, csakis munkaügybe tessenek felkeresni engem, mivel ez nem egy napközi, ahol alsósokat nevelek! - tartotta meg az "ünnepi" beszédet Béla bácsi.

Sorban álltam azért a bizonyos tájékoztatóért, majd a parton szépen végigolvasgattam, és mindent megtudtam a munkámról. Az ebéd húsleves, és valami ragu tésztával. Egész ehető volt, legalább a kajával megleszek. Délután megint a kislánnyal, - akit Lucának hívnak - játszottam és a fél életét elmesélte nekem. Kifaggatott mindenről engem, az egész magánéletem már egy nyitott könyv volt számára. Őszintén szólva, sokkal jobb társaság volt, mint bármelyik fiatal, akivel eddig itt találkoztam.

Az estém olvasással és rajzolgatással telt. Szerencsére a három liba megkímélt engem és elhúztak pasizni estére.

Reggel lementünk az ebédlőbe, kajáltunk, majd a társalgó felé vettük az irányt, ahol megkaptuk a párunkat. Mit ad az Isten, én természetesen a szerencsétlenség felső fokát is túlszárnyalom és a festett vörös, buta szobatársamat, Karolát kaptam.

Durcásan odamentem hozzá.

- Ha jól láttam, te vagy a párom - közöltem vele unottan.

- Ja… Mit csináljunk? - kérdezte Lina.

- Part? - Egyszavas válaszom elég ellenszenvesen hatott, de szó nélkül elindultunk a part felé, miután felmentünk a törölközőkért. Mindkettőnkön fürdőruha volt, tehát rögtön mehettünk is kettéunni a fejünket. Leültünk a földre, ő dumálni kezdett nekem, de egy szóra se figyeltem. Megakadt a tekintetem a srácon, aki tegnap elkésett. Lina barátnőjével volt, aki szintúgy a szobatársam. A csaj már engem idegesített olyan szinten nyomult a fiúra. Néha röhögni támadt kedvem. Már vagy tíz perce Lina csak beszélt és beszélt, amit már nagyon untam. Szó nélkül felálltam, és sétálgatni kezdtem, de a fiúról egy pillanatra se vettem le a tekintetem, szórakoztató látvány volt, ahogy próbálja lepattintani a libát. Egyszer csak Lina is megjelent köztük, és röhögcsélve idegelte még jobban az "áldozatot". A késős gyerek nem bírta, felpattant és ugyanúgy, mint én járkálni kezdett. Összetalálkozott a tekintetünk, és ezt ő kihasználva felém közeledett.

- Helló! - vigyorgott rám, a tökéletesen egyedi fogsorával. - Barátnőid? - biccentett a két idegesítő lány felé.

- Szia! Nem, csak a szobatársaim, de ki nem állhatom őket! Plázabarmok! Vagy netán neked bejött valamelyik? - mosolyogtam el magam. Reméltem, hogy ő is viccnek veszi is nem vág rá egy komoly hát még szépet.

- Hát, persze - válaszolta unottan. - Pont a nyolcadik szomszédom esetei... SE - nevetett fel.

- Ennek örülök! - pillantottunk egyszerre a két bugyutára, akik értetlenül bambultak minket. Összenéztünk, és hangos röhögésben törtünk ki. - Tudod, eddig te vagy az egyetlen velem egykorú ember, akit itt megismertem, és nem készültem ki tőle egy perc alatt - céloztam a drága "barátaimra".

- Hát, ez megnyugtat! - tette a mellkasára tenyerét, és még mindig röhögött. - Bence! - nyújtotta a kezét, immár kicsit nyugodtabban.

- Rebeka - válaszoltam, és hasonlóan cselekedtem, mint ő.

- Örvendek, hölgyem - csókolt nekem kezet, mint egy úriember. Elpirultam és zavartan nevetgélni kezdtem.

- Én is örvendek - kicsit gondolkoztam, mit kellene mondani -, nagyságos uram. - Oldalra néztem, és a legrosszabbat találtam, amit csak lehetett: Béla bácsit! A francba! Elvileg, ma csak a párunkkal szabadna lenni! A férfi felénk indult.

 - Béla bá, apám csókoltatja! - kezdett el Bence hevesen integetni, majd felállt, és odament hozzá. Nem hallottam, mit mondott, de egyszer csak felcsillant a főnök szeme, és kedvesebb gesztusokra váltott. Bence valamit nagyon erősen magyarázott neki. Öt perc beszélgetés után az igazgató, odasétált a két lányhoz, Bence pedig visszajött hozzám.

- Ajaj! Na, mi van? - aggodalmaskodtam.

- Nyugi, Rebus, elintéztem a sorsunkat - huppant le mellém.

- Mi? Nem vagyok Rebus! Rebeka! - oktattam ki. - És mégis ezt, hogy érted? - bombáztam le egyből.

- Ne haragudjon, hogy letegeztem! - emelte fel a kezét védekezően. - És úgy értem, hogy velem leszel párba. - válaszolta. Ennek nagyon örültem, mivel, semmi kedvem nem volt azzal a fruskával lenni! De az valahogy nem volt világos, ezt mégis, hogy tudta elérni.

- Ez az! – kiáltottam. - De ezt hogy? - kérdőn pillantottam rá.

- Nem akarok kérkedni vagy hasonló - napszemüvegét egy kicsit leemelte, és megláttam, a hihetetlen zöld szemét -, de nekem nem lehet nemet mondani - vigyorgott.

- Ebben egy pillanatig sem kételkedtem! Meggyőző stílusod van, de ennyire? - próbáltam faggatni.

Erre a bókra ismét kivillantotta a fogait, majd visszatolta a szemüveget.

 – Mint mondtam, lehetetlen nekem nemet mondani. - Ezek szerint, nem tartozik rám. Megértem, ezért terelem is a témát, mielőtt kellemetlenné válna ez az egész.

- Akkor, mit akarunk ma csinálni?

- Én napozást akartam volna, de akkor lebarnulna a csodás fehér bőröm, ezért szerintem keresünk még embereket és vízi focizunk! - mondta lelkesen.

- Ó, Isten ments, hogy a bőrödnek bántódása essen! – viccelődtem. - Én benne vagyok, habár el sem tudom képzelni, hogy milyen az a vízi foci, de egyszer ki kell ezt is próbálni!

- Köszönöm szíves megértésed, és ne aggódj, alaposan megmutatom, milyen is az a vízi foci! - mosolygott sejtelmesen.