Negyedik fejezet - Éjszaka baglyai

Sziasztok! :D Köszönjük szépen a visszajelzéseket és a feliratkozókat! :) Nagyon örülünk nekik! ^^ És, mint észrevehettek már, minden hétfőn új rész, szóval ma is :D Jó olvasást! :3
Ps. írjatok megjegyzést és iratkozzatok fel! :)

Aoi és Pertli.

Rebeka szemszöge


Késő este értem vissza a szállásra. Elbúcsúztam Bencétől, mivel ő nem velünk lakik.

Óvatosan nyitottam ki az ajtót, nehogy felébredjenek a lányok, de mindegy volt, a három fruska az ágyon ült.

- Sziasztok! - köszöntem nekik kedvesen. Valamiért azt láttam a szemükben, hogy ők még annyira sem örültek nekem, mint én nekik.

- Látom, elvoltatok Bencével... - jegyezte meg szúrósan a barna hajú lány. Mi köze van hozzá? Elég ideges lettem.

- Igen, ha tudni akarod, elvoltunk! Ha tudni akarod, nagyon is jól éreztem magam vele, és szerintem, ő is velem, nem úgy, mint egyesekkel - vágtam vissza morcosan.

- Te mekkora egy ribanc vagy! - kiabálta Ilonka, Bence eredeti párja. Hát én mindjárt felrobbanok! Még ő mondja nekem, hogy ribanc! Ő, aki tényleg az! Ezt mégsem hagyhattam annyiban! Szerintem az, hogy valakivel együtt töltesz egy napot, még nem bűn.

- Szerintem kettőnk közül, ez az állítás csakis rád igaz! A helyedben alaposan magamba néznék! Nem én nyomultam, már másoknak kellemetlen módon egy ismeretlen srácra!

Szóval, nagyon gyorsan fogd be azt a retkes pofádat! - fakadtam ki végre őszintén.

- Na, most állj le kis csajszi! Velünk így senki nem beszélhet! - Ilonka felállt, és vadállat módjára közeledni kezdett felém. Az apró szobába tapintható volt a feszültség. Nem szoktam eljutni a verekedésig, nem vagyok egy erőszakos ember, de ha valaki felnyomja az agyamat, akkor semmi és senki nem állíthat meg. A lány csak jött, én hátráltam, egészen addig, amíg bele nem ütköztem az ágyamba. Mélyen a szemébe néztem, vettem egy mély levegőt és megpróbáltam lenyugodni. Ilonka elért hozzám, és lassan, idegbeteg hangon motyogni kezdett:

- Rebeka... Nekem kell az a fiú! Érted? És egy ilyen kis senki, mint te, nem fogja elvenni tőlem! Még soha, senki nem nyúlta le senkimet! És most se fogja! Tehát, ha jót akarsz magadnak, akkor ezzel - lassan végigmutatott magán -, nem fogsz szórakozni egy fiúért! - Kiakadtam. Elöntött a düh.

- És, ha én rossz kislány leszek, és szórakozni fogok ezzel? - vigyorogtam gúnyosan, és én is végigmutattam a lányon, pont úgy, ahogy előbb ő. Nem válaszolt... Behunyta a szemét, és a következő pillanatban nekem esett. Tiszta erőből tépni kezdte a hajamat, és rugdosni mindenemet, amit csak tudott. Bekattant. Ebben a helyzetben én sem hagyhattam magamat, elszabadultam tőle, és egy hatalmas ülést mértem az arcába ököllel. Ilonka felsikoltott, és gyilkos szemekkel bámult rám. - Ringyó! - sziszegtem. Izzottam, és azt éreztem, ha nem megyek el, akkor itt ennél sokkal rosszabb dolgok fognak történni. Felkaptam a telefonomat, párnámat, takarómat és kitörtettem a folyosóra. Bentről üvöltözést és zokogást hallottam. Nem hatott meg a kis liba sírása. De most vajon ki járt jobban? Természetesen ő. Én itt állok a folyosón és fogalmam sincs, hogy hol a francban aludjak. Feldúltan beülten a társalgóba, és nyomkodni kezdtem a telefonom. Elolvastam egy cikket a nyári topslágerekről, de mit sem segített, egyedül éreztem magam. Kezdtem kiborulni teljesen. A cuccaim felelőtlenül a három szajha szobájában vannak, és ki tudja, mit fognak velük csinálni. Nem tudom, miért, de megnyitottam a névjegyzéket, és Bence számára mentem rá, amit még a nap folyamán adott meg. Kicsöngött. Nagyjából fél perc után felvette és beleszólt:

- He? - szólt bele kómásan. Már biztos aludt. Lelkiismeret furdalásom lett, hogy felébresztettem a hisztim miatt, de most már mindegy is.

- Zavarlak? - kérdeztem bűnbánó hangon.

- Ki vagy? - kérdezte már kissé ébredtebb hangon. - Rebeka?

- Igen. Ne haragudj, hogy ilyen lehetetlen időpontban hívtalak! - folytattam a megbánást.

- Ó, nincs semmi - motyogta. - Gond van? - Azon törtem a fejem, hogy elmondjam- e neki a bajom, vagy valami hülyeséggel rázzam le? De ha már, egyszer felkeltettem, akkor igenis elpanaszkodom magamat.

- Hát tudod... Most éppen a társalgóban ülök... Mert egy kicsit összevesztem a lányokkal, főleg Ilonkával. Aztán eldurvult a helyzet, és az lett a vége, hogy behúztam neki... Nem szoktam ilyet, de most... - elcsuklott a hangom. Összeszedtem a gondolataimat és folytattam. - És most itt ülök a társalgóban... Fogalmam sincs, mit csináljak! Vélemény? - fejeztem be a mondandómat. Féltem, hogy csak le fog cseszni, amiért ilyen felelőtlen és ostoba voltam, de mindegy. Ő az egyetlen, aki legalább valamit mondani tud nekem.

- Komolyan úgy húztál be neki, hogy nem voltam ott?! - játszotta a vétődöttet. Felnevettem.

Ezek szerint, ő is úgy gondolja, hogy jól tettem, ami nagyon megnyugtató, de még most sem tudom, mi tevő legyek.

- Bocsánat! - mosolyogtam, amit ő sajnos nem láthatott. - Most mit kellene csinálnom, szerinted? Vissza nem mehetek, mert az csak rosszabb.

- Állj a sarokba, és gondolkodj el, hogy mit is tettél, kislányom - nevetett fel, majd hallatszott, hogy egy lágy dallamot kapcsol a háttérbe. - Aztán gyere ki a partra velem.

- Igenis! Köszönöm! Akkor a hamburgeresnél! - kinyomtam a telefont mielőtt meggondolta volna magát, és elindultam oda, ahol ma ebédeltünk. Lassan sétáltam, a beton csak úgy ontotta magából a meleget. Fáztam, ezért levettem a strandpapucsomat, és abban reménykedtem, hogy segít valamit a járda melegsége, de azon kívül, hogy a lábam nem fázott, semmit. Körülnéztem, de Bence még sehol sem volt. Igazából fogalmam sincs, hol lakhat, de reméltem, hamarosan megérkezik. Leültem a földre, és bámultam a vizet. Már vagy tíz perce csak az este eseményeit elemeztem, amikor egyszer csak elálmosodtam az unalomtól és az idegtől. Neki dőltem a korlátnak, és akaratom ellenére is elszunyókáltam.

Fogalmam sincs, mennyi időt tölthettem alvással, de amikor felébredtem, egy pulcsi volt a hátamon, és Bence ott ült mellettem. Nem vette észre, hogy felkeltem. Annyira örültem neki, hogy oldalról szorosan megöleltem, amitől egy kicsit megijedhetett, éreztem, ahogy megrándul a teste, de aztán ő is magához szorított.

- Köszönöm! - mondtam halkan.

- Ugyan, én sem tudtam elaludni – mosolygott rám. Csak meg akarta nyugtatni a lelkemet.

- Hát, nem úgy tűnt, amikor felhívtalak.

– Sosem derül ki, mit csináltam akkor – vigyorgott perverzen. Na, hozza a hülye, fiús dolgait!

De nem baj, most még ez is felvidított.

- Barom! - röhögtem.

– Okosan! – paskolta meg feje búbját. – Bencus szeret este kint lenni, és lógni, de szemeteket inkább a Balatonba dobja – vigyorodott el, majd felállt, felkapott, és a víz felé rohant velem. Sikítoztam, és próbáltam kiszabadulni a csúf szörny karmai közül, de nem sikerült. Már a stégen voltunk, amikor tényleg megijedtem, hogy beledob a vízbe. A telefonomat kezdtem keresni, de a kegyes úrfi, tájékoztatott,hogy nála van, mivel ott hevert mellettem amikor megérkezett, és ezért elrakta, de még jobban megnyugodhatok, mivel minden értéket a parton hagyott. Ezzel a lendülettel beleugrott a vízbe. Igazából, jobb idő volt a Balatonban, mint odakint, ezért nem is nyafogtam. Bence fuldoklott a nevetéstől, aztán, fogott, és lehúzott a víz alá.

- Te kis mocsok! - Most már, én se bírtam. Két fiatal, éjszaka közepén, fogyatékosok módjára, ott vihogott a Balatonban. Még vagy fél órát játszottunk, aztán kimásztunk a stégre, és elmentünk a cuccainkért.

- És most merre? Mert így, csupa vizesen nem sok mindent tudok kezdeni magammal... - aggodalmaskodtam.

– Ne haragudj, de kurva jó volt! – vigyorgott. – De... izé... Nem tudom, hogy normális- e ennyi idő után, de feljöhetsz hozzám.

- Hát… Végül is csak barátok vagyunk... Szóval nem bűn! - zavarba éreztem magam. -

Viszont... Ebbe a ruhába?

- Adhatok kölcsön - nevetett fel. Egy pillanatra végigfutott az agyamon ez a felajánlás, de nem találtam valami nyerő ötletnek.

- És, ha te bemennél a szállásra, és egy két ruhát összedobnál nekem? Én nem szeretnék oda visszamenni - néztem rá boci szemekkel.

– Megpróbálhatom – sóhajtotta kelletlenül, majd visszasietett a szobámba. Olyan tíz perc után visszatér egy szoknyával, fehérneműekkel, és egy rúzsfolttal. Ha az kifejezés lenne, hogy ideges lettem!

– Nesze! – adta át durcásan. Kész! Mindjárt visszarángatom ahhoz a kis ringyóhoz, és mind a kettőt felkötöm!

- Mi az a folt? Látom, most nem zavart a nyomulása! Azt hittem, más vagy és nem ugrasz a ribancokra, de tévedtem! Köszönöm, szerintem elalszok én a társalgóban is! - akadtam ki.

Értetlenül felé kapta a fejét.

– Miről beszélsz?! Rám mászott! – védekezett.

- Igen, ezt sejtettem! És gondolom, te nem nagyon ellenkeztél! - szidtam elszántan.

– Hát, persze! Mondd azt is, hogy két perc alatt fel is csináltam – forgatta meg a szemét. Azt hiszi, ki tudja magyarázni.

- Mért, nem? - Már én is éreztem, hogy túlzásba estem.

– Dehogy nem! – csattant fel. – Azt hittem, normális vagy... – baktatott el. Ne már! Igenis, normális vagyok! Csak...csak...ideges...

- Ne haragudj! Csak, tudom, milyen az a lány, és a rúzsfolt, nem volt egy szívderítő látvány - szégyelltem el magam. Végül is, semmi közöm hozzá, hogy mit csinál.

Mint, aki erre várt vigyorogva visszafordult.

– Egye fene, megbocsátok – mosolygott elégedetten. Megnyugodtam. Legalább, ezt az egy barátomat nem csesztem el.

- Akkor áll még a felajánlás?

– Persze, nem vagyok olyan köcsög, mint hiszed – indult el. Ezek szerint, még mindig nem a legjobb a kedve. Sebaj, talán megenyhül majd. Követtem egész úton, szinte szótlanul.

Nagyon fáztam, az éjszaka egyre hűvösebb volt, én pedig csupa vizesen itt rohangáltam az utcán. Igazából mit is keresek én, egy szinte idegen ember lakása felé tartva, kettéfagyva itt?

Lehet, mégsem olyan túl jó ötlet ez az egész. Nem volt időm, meggondolni úgy igazán ezt az egészet, mert megérkeztünk Bencéhez. Egy hatalmas hotelbe mentünk be, ahol túlságosan is udvariasak voltak velünk.

- Itt laksz? - kérdeztem.

– Meló ideje alatt, igen – ment a lifthez. – Száraz törülközőt majd hozzanak fel! – kiáltotta a portásnak. Szóval, meló ideje alatt.

- Értem - néztem körül a vörös padlószőnyeggel borított folyosón. Nem egy olcsó hely lehet, az tuti, de ezt persze nem mertem firtatni. Kinyitotta előttem a háromszáztizennégyes szoba ajtaját, és intett, hogy fáradjak be. Óvatosan beléptem a szobába. Egy gyönyörű, franciaágyas, hifivel, és minden tök jó cuccal felszerelt helység volt. - Hát... Ez egy kicsit jobb, mint az én melós lakásom - mondtam vigyorogva.

– Köszi, szüleim állják – ment be a fürdőbe, ahonnan hozott ki egy törülközőt. –

Siethetnének a többivel – utalt a száraz rongyra és átnyújtotta a kezében lévőt. Hát, nem valami feldobott a gyerek.

- Köszi. És...kaphatnék egy pólót vagy valamit, mivel pizsit azt nem hoztál - emeltem fel a karomon heverő ruhakupacot.

– Hát, persze... – motyogta zavartan. Oda sétált az egyik falhoz, ahol megfogott egy kilincset és elhúzta a "szekrényajtót". Keresgélt egy darabig, majd egy kék, "The Sea" feliratos pólót a hozzám vágott.

- Most utálsz? - bukott ki belőlem az, amin már rég agyaltam.

– Szerinted akkor már nem hagytalak volna faképnél? – kérdezte, miközben bekapcsolta a tévét. Annyira közömbös. Olyan kis undok béka!

- De, de akkor miért viselkedsz így? - faggattam tovább. Reméltem, végre elmondja, mi baja van.

– Hogy viselkedjek, amikor zavarban vagyok? – nevetett fel. Most én is zavarba jöttem, remek, már ketten fogunk itt semmit se csinálni. Nem válaszoltam, elmentem lezuhanyozni.

A vizes ruhámat a mosdóba dobtam, és felvettem száraz fehér neműket, Bence pólóját, ami elég viccesen állt rajtam. Találtam egy bontatlan fogkefét, amit kérdés nélkül elcsórtam, és megmostam a fogam. Megszárítottam a hajamat. Néztem magam, az egészalakos tükörben, és megállapítottam, hogy rohadt ciki lesz egy bugyiban mászkálni előtte. A vizes

farmershorton kívül nem sok mindent tudtam volna felvenni, ezért nem húztam tovább, kimentem a fürdőből. A fiú egy pillanatra rám nézett, de aztán visszakapta a tekintetét a tévére. Felsóhajtott, de nem szólt semmit. Egy-két perc múlva bevonult ő is a fürdőszobába.

Leültem az ágyra, és a telefonomat kezdtem nyomkodni. Kaptam egy SMS-t, Ilonkától.

Honnan tudja a számom? Kiakadtam, de aztán eszembe jutott, hogy mindenkinek ott van a társalgóban egy kis könyvecskében az elérhetősége. Ez állt az üzenetben:

" Szánalmas vagy, hogy a pasidat küldöd a holmidért, mert te beszartál, de talán ennél már csak az sajnálatra méltóbb, hogy egy nap után nála alszol. Remélem, jól szórakoztok,

Ilonka"

Nem vettem komolyan ezt az egész gyerekes üzengetést. Bencével semmit nem csinálunk, sőt még beszélni se beszélünk, szóval befoghatja a száját az összes képmutató ribanc. Nem fogom idegesíteni a fiút ezzel, sőt, magamat se. Egy gyors mozdulattal kitöröltem az SMS-t.

Bencének tíz perc se kellett, végzett mindennel. Ő se zavartatta magát, egy fehér felsőt, és egy boxer alsót viselt. Nagyon kellemetlen helyzet volt, amit egyikőnk se tudott kezelni.

- Nincs kedved PS-ezni? - törte meg a csendet.

- Milyen játékok vannak? - vigyorodtam el.

- GTA - csillant fel a szeme.

- Tökéletes! - egyeztem bele. Igazából, nem szoktam annyira játszani, de néha nem rossz dolog ez. Bekapcsoltuk a PS-t és befészkeltük magunkat az ágyba. Egyszer-kétszer szétlőttük egymást, de általában csapatot alkottunk, és úgy nyírtunk ki mindenkit. Órákon át csak nyomkodtuk a konzolt. Már vagy hajnali négy óra lehetett, amikor megkértem, hogy had menjünk el aludni. Kikapcsolta a játékot, és berakott egy akciófilmet DVD-n. Megállt a franciaágy előtt, és kérdőn pillantott rám, nagyjából, úgy ahogyan én rá.

- Hol fogok aludni? - kérdeztem.

- Természetesen a földön! - ugrott az ágyra.

- Tényleg? - fintorodtam el.

- Jó - adta meg magát, és folytatta volna, de az ajtókopogás megzavarta. Ki a franc lehet ilyenkor? 

Harmadik fejezet - Délután tini módra

Sziasztok! ^^ Íme a harmadik fejezet! Örülünk, hogy van már egy féliratkozónk, és egy megjegyzésünk. De kérlek titeket, kicsit aktívabban ;) Reméljük, ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket, és ha minden igaz kedden trailer *.* Jó olvasást! :D 

Aoi és Pertli.

Harmadik fejezet - Délután tini módra 

Bence szemszöge

Mondhatni örülök, hogy találtam egy normális embert. Először azt hittem, meg fogok halni, hiszen kibírná ki Lady Hisztivel? Hát, én biztos nem! Egyke vagyok, szóval nem vagyok hozzászokva… Rebeka, pedig nem tűnik valami nagy számnak, szóval biztos normális is. Legalább is, eddig az volt. Szép, lapockáig, barna haja van, kékes szeme és nem mondanám valami teltnek, de hé! Ki mondta, hogy csak a nagy mellű nők érdekelnek? Amúgy sem úgy gondolok erre a lányra, inkább csak egy ember, akitől nem kaptam frászt tíz másodperc alatt, mint egyesektől… - pillantottam a felénk lépdelő hiszti plasztikákra. Láttam, hogy Sortársam megforgatta a szemét, amin elmosolyodtam. Remélem, a tábor folyamán megtépi még az egyik ringyót!

- Sziasztok! – köszönt a szőke, kék szemű bombázó, akivel engem osztottak be. Egy farmer rövidnadrág, és egy fehér topp volt rajta, a szőke, háta közepéig érő hajába pedig egy barna napszemüveget tolt.

- Szia...Tudtommal, te már nem Bencének vagy a párja, szóval szerintem visszamehetsz a cicuskádhoz, és meg beszélhetitek, hogy legközelebb mikor festitek be egymás haját. Mellesleg, megjegyezném, hogy ideje lenne… - mondta gúnyosan. Váó, tud a csajszi! – vigyorodtam el büszkén. A kis ribi fújt egyet, majd valamit motyogott, és durcásan eltrappolt a barátnőjével. Ezek a mai lányok…

- Na, pacsit ide, büszke vagyok, lányom! - emeltem fel a kezem, hogy belecsapjon.

- Köszi, már rég el akartam küldeni a fenébe! Iszonyatosan idegesítőek! – Megvontam a vállam.

- Nyugodtan, szeretem a ribanc... - szám elé kaptam a kezem. - Lány bunyót - javítottam ki magam. Hihetetlen, hogy majdnem szemtől szembe leribancoztam volna! Hahó, Bence, nagyon összevesztél az illedelemmel?

 - Most rólam is ugyan azt gondolod, mint róluk? Ugyan olyan ostoba ringyónak nézel engem? - akadt ki, hallhatóan nagyon a lány. Ezt a kiakadást csak én nem értem? Ah, a lányokkal csak a baj van, jól gondoltam… Mindjárt fogom magam, és beállok egy meleg bárba rúd táncosnak, ott nincsenek lányok. Vagyis, csak leszbikusok, de az más tészta.

 - Ne harizz, drága, nem úgy gondoltam – mosolyogtam rá. – Messziről látszik, hogy te sokkal másabb vagy náluk – mondtam vigyorogva. Ha ezt is félreérthetően mondtam, meghalok. Érzem a halálom, a lányok veszélyesek!

- Nyalizással nem érsz el semmit...

- Ezt most hagyd abba! - fontam össze a kezem. - Nem fogok térdre borulni, csak mert őnagyságának nem tetszek - mondtam ki, amit gondoltam, majd gyorsan kijavítottam magam: - Vagyis, nem tetszik, amit mondtam  Inkább elindultam a magyar tenger felé.Út közbe ledobtam a felsőm, és a cipőm, így csak a térdnadrágom maradt rajtam. Éreztem, hogy jó pár tekintet rám tapadt, remélhetőleg nőké, majd ezt kiélvezve különös vigyorral besétáltam a vízbe.

 – Na, mérgelődsz még vagy jössz? – kiáltottam ki morgi medvének.

- Jól van, na! De ezt még megbeszéljük! - zárta le egy ideig a témát, majd bejött mellém a vízbe. Jézusom, meghalok! Mellettem van egy lány! Jó, ez nem vicces, ez gyökérség…

- Persze, persze! Szerezz labdát inkább - parancsolom, mint egy herceg. Szeretek hercegeskedni, még ha nincs is ilyen szó. Hiszen otthon is, amolyan herceg féle vagyok, azt hiszem. Megkapok mindent, nekem senki nem mer ellenkezni, kell ennél jobb? Kétlem!

- Nincs itt a kis csajszi, akinél van labda, szóval szerezz te labdát, hisz neked úgysem lehet nemet mondani - gúnyolódott a lány, akivel mai nap folyamán jutottam arra a döntésre, hogy vele lógom a nyaram. Jól át gondoltad? Biztos vagy benne? – szólalt meg kis Bence a fejemben.

– Jó, jó, értem! – emeltem fel a kezem nevetve. – Visszakaptam! – vallottam be. A srácok felé fordultam, akik a homokba feküdtek, mellettük egy labdával. Micsoda pazarlás... – Hé, cicafiú! – kiáltottam oda a fekete hajúnak, ha jól láttam, a recepciós srácnak. Király! – gondoltam gonoszan. Ő felpattant a hangomra, a tekintetével kereset, és hamar meg is talált. – Passzold! – biccentettem a pöttyös labda felé. Lazán felvette, és nekem dobta. – Na, nekem van labdám! – emeltem fel, akár egy trófeát.

- Akkor te már király vagy! Na, akkor mondjad, milyen is az a vízi foci? – érdeklődött. Én sóhajtottam, és mellékeltem az imám Istenhez, hogy miért ilyen tudatlanok a nők. Legyen, kezdődjön oktatás, Bence módra.

- Állj a kapuba! – mutattam a vízi labdás pályára a vízbe, ahol jelenleg nem játszott senki.

- Igenis, kapitány! – tisztelgett nekem. Elmagyaráztam neki, hogy lilám sincs, hogy eredetileg is így kell- e játszani, de én így szoktam; olyan, mint a kézi, csak a vízben. Ezután már kérdezett is volna, és hozzátettem, hogy a szabályok is ugyan azok, és mivel csak ketten vagyunk, mert inkább megfulladok, minthogy kis libákkal játsszak, ezért úgy oldjuk meg a kaput, ahogy tudjuk.  Miután megbizonyosodtam arról, hogy tisztába van mindennel, elkezdtünk játszani. Természetesen el voltam szállva magamtól, de be kellett vallanom; jó volt a békus! Igen, aranyos becenév, talán majd megosztom vele… Szóval, őrült módon, teljesen véresen – na, igen, szétröhögtem a fejem – vízi labdáztunk teljesen megfeledkezve az iskola unalmas falaitól és a gyökér gyerekekről, megszabadulva az otthon korlátaitól. Csak játszottunk, mint két barát, hiába most ismertük meg egymást. Na, igen, ez szépen is ment, mindaddig, amíg a partról a recepciós fiú nem szólt, hogy csörög a telefonom. Időt kérve kibámészkodtam a szárazföldre, és vizes ujjakkal felvettem a telefonom.

- Lökd! – köszöntem szépen, udvariasan apámnak. Csodálkozom, hogy tudja a telefonszámom, de komolyan. Vajon honnan lehet meg neki? Én nem adtam meg, annyi biztos.

- Told vissza a hotelba a nagy segged, mert a madarak azt csiripelték, hogy a nagy fejed beállt programokat szervezni valami kis… - Nem vártam meg, amíg tovább mondja, lazán kinyomtam. Szóltam a srácnak, akiről kiderült, hogy Bálintnak hívnak, hogy ne foglalkozzon azzal, ha csörög a telefonom, és visszamentem játszani.

- Baj van? – érdeklődött csapattársam. Sóhajtottam, legyen, kicsit beavatom.

- Csak apám volt – intettem le nem törődöm stílusban.

- De ugye rendben van? – aggodalmaskodott. Elmosolyodtam. Szeretem, ha érdeklődnek a jól létem felől, még akkor is, ha az igazából apám felé irányul.

- Aha, tuti él – nevetem el magam. Sajnos… Gonosz gondolat, de néha már a lángoló falat kaparom tőle.

- Nem vagytok jóba? – faggatott tovább meglepve. Miért ilyen meglepő, ha egy tinédzser fiú nincs jóba a faterjával? Egy haverom sincs, nem szeretek kivétel lenni. Rámosolyogtam, erre most mit mondjak? Fiatalabbnak látszik nálam, nem szeretnék belegázolni a lelkébe, hogy ilyen is van a világon. Biztos vagyok benne, hogy normális, szerető, gondoskodó családban nevelkedik, ahol imádja mindenki meg a suliba is biztos. Szóval, nem szeretném elrontani a tévhitét, ezért megráztam a fejem.

- De jóba vagyunk, alapjába véve – mondtam, és talán nem is hazudtam le a csillagos eget.

- Akkor jó! – mosolygott vissza. Ezután eltereltem a szót; próbáltam jobban megismerni egy kicsit. Teljes neve Faludy Rebeka, tizenhét éves – jól gondoltam, hogy fiatalabb -, és Pesten lakik valami megjegyezhetetlen nevezetű utcába. Van egy öccse, akiről mutatott egy karácsonyi képet; tök olyan, mint Rebeka csak fiúba, és kicsibe. A karácsonyfa előtt áll egy fiúcska, piros, kötött pulcsiba, barna, kis lenyírt hajacskájába pedig rénszarvasnak a szarvai voltak tűzve egy hajpánt segítségével. Nagyon édes volt! Valamint az is kiderült, hogy nem is utálja, mint általában a legtöbb ember egymást, csak néha veszekednek, ami emberi dolog. Érzetem magunkon a szúrós tekintetteket, amiket Karolina és drága barátnője, Ilonka küldött felénk. Brr, nem hiszem, hogy este fogok tudni aludni. Mivel a jóból is megárt a sok, ezért kihívtam a vízből, hogy ideje lenni enni valamit, mert éhen pusztulok. Ebbe belement, azzal a feltétellel, hogyha éhen is halok, azt nem előtte teszem, mert a rendőrség őt vinné be az őrse. Megnyugtattam ennek az ellenkezőjéről, majd indulhatott a „keressünk egy normális büfét a parton” akció. Fedőnevem Bence lett, őt pedig tudta nélkül beállítottam balatoni csajszinak. Na, ha ezt megtudná, el tudom képzelni, hogy mit kapnék! Sajnos, ő nyert, ő találta meg azt a kis cuki bódét, ahol az eladó nőcske igencsak kívánatosan mély dekoltázsú pólót viselt. Ó, Rebi, tudod te, hová kell vinni a pasikat!

- Mit kérsz? – fordultam Sorstáram felé. – Meghívlak – mosolyogtam rá.

- Amit te, bízom az ízlésedben! – válaszolta. Ejej, nem jó döntés, lányom, nagyon nem.

- Szóval? – pislogott ránk a nagy mellű, akarom mondani, csodás áldásokkal rendelkező lány. Kértem két hamburgert, na meg persze, be kellett dobnom a csábos Bencust, miszerint a lányt is kérem. Ő elvörösödött, és leszidott, hogy ő már huszonhét éves, és családja van. Ezt meghallva jól lefagytam, velem ellentétben pedig együtt érzőm jól képen röhögött.

- Tipikus fiú vagy! Elég egy kis mell és egyből véged! – nevetett tovább szerencsétlenségemen Rebeka. Rendben, te akartad! Ha elszánom magam, hogy gyilkos leszek téged foglak megölni először! – gondolom halál komolyan. A rendelt kajánk hamar megérkezett. Kicsit még bepróbálkoztam az idős nőnél, de semmi. Elküldött melegebb éghajlatokra. Ezért „bőgtem” is egy sort az újdonsült barátomnak, de ő csípőből kinevetett, amit be kell, valljak, megérdemeltem. Gyorsan el telt a délután, sajnos. Pedig olyan jó volt! Ha minden napom ezen túl így telik, megérte ellenkeznem apámmal! Amúgy meg, ha nem lenne jó, akkor is megérte volna, hiszen dühös, és nincs az a pénz, amiért azt az arcot ne nézzem meg. A lány eléggé jó társaságnak bizonyult a nap folyamán, talán nem is olyan rosszak a nőstények, és nem kell átállnom a sötét oldalra. Kérdezgettem, hogyhogy itt tölti a nyarát, azt felelte, amit én; kell a pénz és legalább nem otthon unatkozik. Én még hozzátettem, hogy tuti engem jött megismerni, de ezt jól kontrázta azzal, hogy varangyot is előbb keresne a Balatonon, mint egy olyan egoistát, mint én. Mindegy, majd még visszakapja. Már este tízet üthetett az óra, amikor visszakísértem a szobájáig, én pedig sétálhattam haza a sötétbe, mivel nem tudtam visszatalálni a buszmegállóba. Szóval, mire a hotelhoz értem a telefonom szerint fél tizenegy volt, és nekem hét óra múlva ismét jelenésem volt a górénál. Fél holtan támolyogtam a lifthez, megnyomtam lajhár sebességgel a hívógombját, és egyből meg is érkezett, de egy kellemetlen személy lépett ki belőle; anyám.

- Hol van apád?! – szegezte nekem a kérdést egyből. Ó, szia, anya! Nekem is hiányoztál, igen, remek napom volt, köszi, a kérdésed. Na, persze, őt csak a fasz érdekli, nem más…

- Mintha érdekelne – kerültem ki lazán, és beszálltam a felvonóba. Ő felháborodva fordult felém, de gyorsan megnyomtam a szintgombot, és mielőtt robbanhatott volna az ajtók bezáródtak. Hála Isten! – sóhajtottam. Hihetetlen komolyan! Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegyék a nyaram! – határoztam el, amikor kiszálltam a liftből a megfelelő emeleten. Ott apám kidurranó ereivel találtam szembe magam, ámde most nem az én fejem akarta leszedni, hanem anyát kereste. Ugyan azt mondtam neki, mint a keresettnek, hogy nem érdekel. Ő nem nézte jó szemmel, de hála Isten ő elengedett aludni, amiért kivételesen hálás voltam neki.

Második fejezet - Vigyázat, idióták a láthatáron!

Sziasztok! :D Meghoztuk végre a második fejezetet, Rebeka szemszögéből. :) Reméljük, ez is tetszeni fog nektek, és köszönjük az eddigi egy feliratkozót! <33 Várjuk továbbra is a feliratkozókat és a kommenteket ám :D Jó olvasást! ^^

Aoi és Pertil.

Második fejezet - Vigyázat, idióták a láthatáron!

Rebeka szemszöge

A nyár illata. Imádom ezt az esti fülledt levegőt. Kinyitottam az ablakomat, és hosszan bámultam a csendes utcát. Újgazdag épületek, és igazi sznob szomszédok: a város nagy részét ez tette ki.

Igaz, még csak este nyolc óra volt, de nálunk már ilyenkor is kihalt a környék. Néha egy csapat fiatal vihorászva elment a házunk előtt, és elvétve autók is megjelenhetek. Nagyon a külvárosban élünk, egy szép nagy kertes családi fészekben. Még egy kicsit nézegettem az üres utakat. Hiányozni fog ez a hely, de egy hónapra még talán jó is, hogy megszabadulok tőle.

Két bőröndöt pakoltam tele, és még így is itthon kell hagynom egy-két ruhát. Diákmunkára megyek a Balatonra, na, de nem lángost sütni! Egy táborba leszek programszervező. Szeretem a gyerekeket, szóval szerintem ez a legjobb munkalehetőség, amit csak találhattam. Leültem az íróasztalomhoz, és szépen bepakoltam egy csomó tollat, pár füzetet és három fülhallgatót egy kisebb hátizsákba, mivel ezek nálam úgy fogynak, mint másoknál a zsebkendő. Lementem a konyhába, ahol anya tejbegrízt főzött, a kedvencemet. Vacsora alatt megbeszéltük, hogy holnap apa nyolcra kivisz az állomásra. Már napok óta ez a téma. Az öcsém, nagyon a határokat feszegetve örül annak, hogy elmegyek. Majd befejezte mindenki az evést, és elvonult a saját rezidenciájára. Újra az utcát kezdtem bámulni. Unatkoztam. Már minden barátom elutazott, vagy épp jobb dolga is volt, mint velem lenni. Fél kilenc is alig múlt el. Egy kósza gondolattól vezérelve, felvettem egy aranyos kis nyári ruhát, és elindultam a Centrum felé. Fullasztó forróság volt, pedig csak június közepén jártunk. Anya aggódva hívogatott, és nagy nehezen felfogta, hogy bizony én nem fogok Öcsivel Spongebobot nézni. Kicsit rosszul eshetett neki, hogy így leráztam a családomat, de kell egy kis egyedüllét, hogy végig tudjam gondolni az elkövetkezendő hónapot, vagy épp valakivel ezt alaposan kitárgyaljam. Viszont, egy olyan emberrel sem találkoztam, akivel szívesen beszélgettem volna egy jót, ezért, úgy döntöttem lemegyek a parkba a tóhoz, egy kicsit belelógatom a lábam a vízbe, és meghallgatok egy nagy adag Green Dayt. Imádom ezt a helyet, ha szomorú vagyok, ha gondolkodni akarok, vagy ha bármi van, mindig idejövök az öreg, búskomor fűzfa alá, a mesterséges tavacska partjára.  Sokszor voltam a Balatonon, de egyedül még soha. Nem aggódok, már tizenhét éves vagyok, megleszek magamban is.
Már tíz óra felé lehetett, amikor hazaindultam. Otthon lezuhanyoztam, és gyorsan el is aludtam.

***

Reggel apa ébresztett, pont fél órával később, mint, ahogy kellett volna, ezért a fogmosáson, fésülködésen kívül nem sok mindent tudtam megtenni azért, hogy az első benyomás tökéletes legyen.

Szerencsére, időben oda értünk az állomásra. Rengeteg velem egykorú, vagy nálam picit idősebb fiatal várakozott a megbeszélt találkozóhelyen. Elköszöntem a családomtól, és az új barátaim felé vettem az irányt. Féltem bárkihez is odamenni, ezért zenét hallgattam, a vonaton pedig olvasgattam a neten. Magányosnak éreztem magam, de még egy kicsit szeretném megfigyelni őket, nehogy egy idegesítő fruskát fogjak ki, aki teljesen rám fog tapadni. Fél óra séta után az egész csapat megállt. Senki nem bánta, hogy végre célba értünk, mivel vagy harmincöt fok lehetett és a nap ki akarta égetni szerintem a Földet.

Megérkeztünk, a hotelnek éppen nem mondható szállásunkra. Az egész folyosó négyágyas szobákkal rendelkezik, szám szerint hattal. Végig bandukolok a piros, koszos padlószőnyegen, és a tízes számú "lakásba" bemegyek.

Egy aprócska konyha, ósdi gáztűzhellyel jobbra, balra pedig egy hasonlóan régi fajta fürdőszoba vécével, és besárgult csempékkel. Nem volt egy szívderítő látvány, hiszen eddig, ha nem is luxus körülmények között, de tisztességesen éltem. Tovább mentem a szobába. Mind a négy, egyszemélyes ágy mellett volt egy-egy éjjeli- és ruhásszekrény. Nem túl barátságos a helység, de majd ha belakjuk, talán jobb lesz.

Lehuppantam az ágyra, és írtam egy SMS-t anyának, hogy minden rendben van, jól vagyok.

Három csajszi jött be utánam a szobába, valószínűleg ők már elég jól ismerték egymást, sőt talán barátnők is voltak. Köszöntem nekik és bevetettem a bájos mosolyomat, de ők még csak arra sem méltattak, hogy egy egyszerű sziát válaszoljanak. Nyafogva fikázták a bútorokat és a zöldes falakat, mivel azok nem tetszettek az aurájuknak. Ezt így mondták. Azt hittem, ott meghalok! Igazi buta libák! Most mi a fenét kezdjek magammal? Én biztos nem fogok a társaságukért kuncsorogni, inkább elkezdtem berendezkedni. Már vagy negyed órája szidták ezt a helyet, én pedig pakoltam, mire az egyik hozzám szólt:

- Hogy hívnak? - nyávogta a festett szőke cicababa. Kérdőn rápillantottam.

- Engem? - kérdeztem hülyén. A három csitri hangos röhögésben tört ki. - Most mi van? - háborodtam fel.

- Hát, szerinted kit? - gúnyolódik a másik kis plázalakó.

- Faludy Rebeka. Remélem, most boldogok vagytok és folytatjátok a kényeskedést, mivel én is szeretném folytatni a dolgomat, aztán egy kicsit kimenni a partra, amíg a főnök meg nem érkezik.

- Nyugi van, csajszika. Nem harapunk ám!- nevetgéltek ostobán.

- Gondoltam, viszont, ahogy érzékelhettétek, nem vagyok kíváncsi a társaságotokra. - Ezzel bevonultam a fürdőszobába, átvettem a bikinimet, amire egy shortot és egy ujjatlant felkaptam, feltoltam a pilóta napszemüvegem a fejemre, egy pokróc és egy törölköző társaságában lementem a nagyjából ötven méterre lévő partra. A nap szinte égetett, de ez senkit nem zavart láthatóan. Hihetetlen szabadságérzetet nyújtott ez az egész helyzet, és akaratom ellenére is vigyorogtam.

Levettem a ruhámat és belecsobbantam a hűs Balatonba. Egy tizenkétév körüli kislány odajött hozzám és megkérdezte labdáznék-e vele, én pedig örömmel beleegyeztem. Megtudtam, hogy ő is a táborba jött, csak már két napja itt vannak, mivel a szülei is le akartak jönni egy kicsit, és, hogy amúgy Veresegyházán lakik, és van két öccse, akiket utál, mert szörnyen idegesítőek. Sajnos, el kellett köszönnöm tőle, mert megjött a főnök, de megígértem neki, hogy még játszok majd vele.

Felmentem a szobába, ahol átöltöztem, és lementem a társalgóba, ahol már majdnem mindenki ott volt. Lassacskán egy idősödő pasas is megérkezett, akiről kiderült, hogy a góré. Csönd lett, és mindenki rá figyelt.

- Üdvözlök mindenkit a táborba! Gondolom, tudjátok, de azért elmondom: ez egy nagyon nagyszabású tábor, ahol közel kétszáz gyerek lesz a mi gondunkra bízva. Elvárom tőletek, hogy ne bohóckodjátok el az egészet, és felelősségteljes felnőttként viselkedjetek. Előfordulhat, hogy akár veletek szinte egykorú gyerekekre is kell vigyáznotok, de ez titeket ne zavarjon, és ugyanúgy, viselkedjetek velük, mintha egy tízévesről lenne szó. - Az igazgató komoly arccal nézett végig minket, amikor is egy fiatal srác betoppant. Sármosan levette napszemüvegét, kikapcsolta a zenét, elrakta a fülhallgatóját, majd félvállról elnézést kért, és beállt az egyik sarokba. Mindenki összesúgott, de a fiú ügyet sem vetett rájuk. Apró mosollyal az arcán megállt, és figyelt, mintha mi sem lenne természetesebb, minthogy ő késik.

- Szóval, ha az ifjú úr is megengedi, folytatom a mondókám - szúrósan végigmérte a főnökúr a most érkezőt. - Tehát, most mindenki kap egy kis könyvet, amit alaposan át kell olvasni. Mindenkit párokba osztunk. Végig a párotokkal fogtok mindent csinálni, tehát ha feladat van, vagy csoportot kaptok, akkor is vele lesztek. Értve vagyok? Mielőtt hangzavar lenne a beosztást illetően, csak szólok, holnap reggelre meglesz, és teljesen véletlenszerűen lesztek beosztva. Csere és rinyálás nincs! Remélem, értve vagyok!  Ja, és akkor az első páros feladat, hogy kicsit megismerjétek egymást, mivel a holnapi napot együtt fogjátok tölteni! Estére a kis könyvecske tanulmányozásán kívül nincs semmi feladat.
Mindenki szépen megvárja, még kap egy példányt a könyvecskéből, majd felvonul a szobájába, és egy óra múlva kicsit késve, de ebédre megy az étkezőbe! Béla bácsinak lehet hívni, ha valaki feltétlen meg akar szólítani, de most szólok, csakis munkaügybe tessenek felkeresni engem, mivel ez nem egy napközi, ahol alsósokat nevelek! - tartotta meg az "ünnepi" beszédet Béla bácsi.

Sorban álltam azért a bizonyos tájékoztatóért, majd a parton szépen végigolvasgattam, és mindent megtudtam a munkámról. Az ebéd húsleves, és valami ragu tésztával. Egész ehető volt, legalább a kajával megleszek. Délután megint a kislánnyal, - akit Lucának hívnak - játszottam és a fél életét elmesélte nekem. Kifaggatott mindenről engem, az egész magánéletem már egy nyitott könyv volt számára. Őszintén szólva, sokkal jobb társaság volt, mint bármelyik fiatal, akivel eddig itt találkoztam.

Az estém olvasással és rajzolgatással telt. Szerencsére a három liba megkímélt engem és elhúztak pasizni estére.

Reggel lementünk az ebédlőbe, kajáltunk, majd a társalgó felé vettük az irányt, ahol megkaptuk a párunkat. Mit ad az Isten, én természetesen a szerencsétlenség felső fokát is túlszárnyalom és a festett vörös, buta szobatársamat, Karolát kaptam.

Durcásan odamentem hozzá.

- Ha jól láttam, te vagy a párom - közöltem vele unottan.

- Ja… Mit csináljunk? - kérdezte Lina.

- Part? - Egyszavas válaszom elég ellenszenvesen hatott, de szó nélkül elindultunk a part felé, miután felmentünk a törölközőkért. Mindkettőnkön fürdőruha volt, tehát rögtön mehettünk is kettéunni a fejünket. Leültünk a földre, ő dumálni kezdett nekem, de egy szóra se figyeltem. Megakadt a tekintetem a srácon, aki tegnap elkésett. Lina barátnőjével volt, aki szintúgy a szobatársam. A csaj már engem idegesített olyan szinten nyomult a fiúra. Néha röhögni támadt kedvem. Már vagy tíz perce Lina csak beszélt és beszélt, amit már nagyon untam. Szó nélkül felálltam, és sétálgatni kezdtem, de a fiúról egy pillanatra se vettem le a tekintetem, szórakoztató látvány volt, ahogy próbálja lepattintani a libát. Egyszer csak Lina is megjelent köztük, és röhögcsélve idegelte még jobban az "áldozatot". A késős gyerek nem bírta, felpattant és ugyanúgy, mint én járkálni kezdett. Összetalálkozott a tekintetünk, és ezt ő kihasználva felém közeledett.

- Helló! - vigyorgott rám, a tökéletesen egyedi fogsorával. - Barátnőid? - biccentett a két idegesítő lány felé.

- Szia! Nem, csak a szobatársaim, de ki nem állhatom őket! Plázabarmok! Vagy netán neked bejött valamelyik? - mosolyogtam el magam. Reméltem, hogy ő is viccnek veszi is nem vág rá egy komoly hát még szépet.

- Hát, persze - válaszolta unottan. - Pont a nyolcadik szomszédom esetei... SE - nevetett fel.

- Ennek örülök! - pillantottunk egyszerre a két bugyutára, akik értetlenül bambultak minket. Összenéztünk, és hangos röhögésben törtünk ki. - Tudod, eddig te vagy az egyetlen velem egykorú ember, akit itt megismertem, és nem készültem ki tőle egy perc alatt - céloztam a drága "barátaimra".

- Hát, ez megnyugtat! - tette a mellkasára tenyerét, és még mindig röhögött. - Bence! - nyújtotta a kezét, immár kicsit nyugodtabban.

- Rebeka - válaszoltam, és hasonlóan cselekedtem, mint ő.

- Örvendek, hölgyem - csókolt nekem kezet, mint egy úriember. Elpirultam és zavartan nevetgélni kezdtem.

- Én is örvendek - kicsit gondolkoztam, mit kellene mondani -, nagyságos uram. - Oldalra néztem, és a legrosszabbat találtam, amit csak lehetett: Béla bácsit! A francba! Elvileg, ma csak a párunkkal szabadna lenni! A férfi felénk indult.

 - Béla bá, apám csókoltatja! - kezdett el Bence hevesen integetni, majd felállt, és odament hozzá. Nem hallottam, mit mondott, de egyszer csak felcsillant a főnök szeme, és kedvesebb gesztusokra váltott. Bence valamit nagyon erősen magyarázott neki. Öt perc beszélgetés után az igazgató, odasétált a két lányhoz, Bence pedig visszajött hozzám.

- Ajaj! Na, mi van? - aggodalmaskodtam.

- Nyugi, Rebus, elintéztem a sorsunkat - huppant le mellém.

- Mi? Nem vagyok Rebus! Rebeka! - oktattam ki. - És mégis ezt, hogy érted? - bombáztam le egyből.

- Ne haragudjon, hogy letegeztem! - emelte fel a kezét védekezően. - És úgy értem, hogy velem leszel párba. - válaszolta. Ennek nagyon örültem, mivel, semmi kedvem nem volt azzal a fruskával lenni! De az valahogy nem volt világos, ezt mégis, hogy tudta elérni.

- Ez az! – kiáltottam. - De ezt hogy? - kérdőn pillantottam rá.

- Nem akarok kérkedni vagy hasonló - napszemüvegét egy kicsit leemelte, és megláttam, a hihetetlen zöld szemét -, de nekem nem lehet nemet mondani - vigyorgott.

- Ebben egy pillanatig sem kételkedtem! Meggyőző stílusod van, de ennyire? - próbáltam faggatni.

Erre a bókra ismét kivillantotta a fogait, majd visszatolta a szemüveget.

 – Mint mondtam, lehetetlen nekem nemet mondani. - Ezek szerint, nem tartozik rám. Megértem, ezért terelem is a témát, mielőtt kellemetlenné válna ez az egész.

- Akkor, mit akarunk ma csinálni?

- Én napozást akartam volna, de akkor lebarnulna a csodás fehér bőröm, ezért szerintem keresünk még embereket és vízi focizunk! - mondta lelkesen.

- Ó, Isten ments, hogy a bőrödnek bántódása essen! – viccelődtem. - Én benne vagyok, habár el sem tudom képzelni, hogy milyen az a vízi foci, de egyszer ki kell ezt is próbálni!

- Köszönöm szíves megértésed, és ne aggódj, alaposan megmutatom, milyen is az a vízi foci! - mosolygott sejtelmesen.

 

Első fejezet - Vasúti csürhe

Sziasztok! Íme az első fejezet! :) Nagyon reméljük, hogy tetszeni fog nektek, és ha így van, iratkozz fel. :D Ha pedig erre jártál, és valamit kiváltott belőled nyugodt szívvel írd meg, minket mindefajta vélemény érdekel!
Jó olvasást! 

Aoi és Pertli.

Első fejezet - Vasúti csürhe 

Bence szemszöge

Unottan az MP4-emet kapcsolgatva vártam, hogy én is sorra jussak a csomagok kiosztásánál. Hihetetlen, hogy vonattal kellett utaznom, és apa nem tudott elhozni – sóhajtottam, miközben körbe néztem a nagy tömegen. Mintha valami disznó ólba lettem volna, komolyan… Sok, testes, izzadt emberke, egy helyen mindig olyan csodálatos érzést keltett bennem, hogy azt elmondani lehetetlen. Ahhoz képest amúgy, nem tudom igazán eldönteni, hogy ez itt mind turista, akárcsak én vagy idevalósiak is? De mit érdekel ez engem – vontam vállat, miközben a zenelejátszómon találtam valami ide passzoló, kis nyári dalt. „Nekem a Balaton a Riviéra, napozni ott szeretek a homokon…” – énekeltem a szám refrénjét. Imádom, ezt a zenét, pont a vakációhoz való. Nem sokkal később végre az én bőröndöm is előkerült, ezért viszonylag hamar el tudtam indulni a lejtőn felfelé. Utazótáskámat magam után húztam, úgy baktattam ló módjára, a kerék hangja pedig zene volt füleimnek. Mivel nem voltam hozzászokva a gyaloglásnak, így hamar elfáradtam, ezért betértem egy parkba, ahol le tudtam ülni. Pihegve dőltem a támlának, fehér pilóta napszemüvegem a barna hajamból zöldes íriszeimre csúsztattam, mivel drága lélektükreimet zavarta az erős nyári napsugárzás. Le fogok barnulni… - fújtam ki egy nagy levegőt. Nem szeretek, de ez van. De, ami azt illeti, lehet, nem fogok: bent maradok végig a hotelba, akkor nehezen menne. Hirtelen a térdgatyám zsebébe megrezzent a mobilom, ami szépen kis megzavarta az én idilli elmélkedésemet. 

- He?- szóltam bele értelmesen.

- Hol az ördögbe vagy? – rikkantott bele anyám azon az idegesítően vékony hangján. Hol lennék? Meghaltam, basszus…

- Az állomáson – hazudtam. Persze, majd elmondom, hogy a drága, sportos fiacskája kifulladt némi sétálástól, nem?! Az hiányozna… Kapnék három hónapos katonai kiképzést, az biztos…

 - Remek – mondta gúnyosan, mintha tudta volna, hogy hazudom -, én is. A vér teljesen megfagyott bennem a közel negyven fok ellenére. Mi van, ha komolyan ott van? Nekem végem… Vagyis, nem mintha érdekelne, hogy anyám rajta kapott egy hazugságon, csak…

- Komolyan? Én pont most indultam el, milyen véletlen – mondtam túlságosan átlátszóan. Muter sóhajtott, majd rám parancsolt, hogy szedjem a lábaim, és letette. Pontosabban rá csapta a telefont egyetlen érett gyermekére, de mindegy! A készüléket visszaejtettem a helyére, felpattantam, majd újra útnak indultam. 

Igazából nem tudom, miért vagyok ennyire ellenszenves, hiszen lehet jó lesz ez! Ember, a Balatonon vagy, sok dögös csaj! Kell ennél jobb nyári vakáció?! Nem, ha jól tudom.

A zenét gyorsan átváltottam egy régi klasszikusra, napszemcsim kicsit lejjebb húztam az orromról, Elvis Preslisen beletúrtam a hajamba, és mint valami nagy menő, a jobb kezemmel húztam a bőröndöm, balt pedig lengettem magam mellett.

Bekanyarodtam a hotel utcájába, sose hittem volna, hogy ennyire közel van! – ámultam el. Hihetetlen, hogy nekünk ilyenünk van! A kíváncsiság hirtelen úrrá lett rajtam, és mint kilőtt ágyú szaladni kezdtem. A csomagom a gyors futástól ide-oda dölöngtélt, de nem nagyon zavart. Amikor pedig az üveges ön nyitódó ajtóhoz értem, és megláttam mögöttem a bámulatos társalgót vagy mit, azt hittem, valami Isteni fény bevilágít, és az angyalok áriázása szólal meg; falak halvány vajszínűek, szinte már fehérek, és a közepén volt két-két bőrülő egymással szembe, az északi falat pedig a recepció pult töltötte ki.
Vigyorogva beléptem, és mintha mindenki ismerne, köszöntek. Hát, igen, apa teszi.

- Jó napot, haver! – könyököltem a recepció pultjára. Gőzöm sincs, ki a portás, de csak nem valami vén fasz, aki nem vágja, hogy nyáron mindenki tök laza. Háttal állt nekem, egy fehér ingbe volt, egy sötét barna halásznadrágba, a haja pedig rendesen felnyírva, fekete.

- Miben segíthetek? – fordult felém vigyorogva. Váááá, megvakulok! Túl fehér a foga! Nem ám…

- Apucit keresem – nevettem fel. Olyan kis sznob volt ez a szó. A férfi érdekesen méregetni kezdett, majd zavartan megvakarta a tarkóját.

- Tudod, megkereshetem veled, kisfiam. – Nem bírtam, elkezdtem szakadni a nevetéstől. Hihetetlen ez a fiú, nagyon csípem már most! – fogtam a hasam a röhejtől. – Most mi az? – ijedt meg. Leintettem.

- Semmi, ne haragudj! – egyenesedtem ki, miközben a szemem törölgettem. – Kovács Gézát keresem – javítottam ki magam. A fekete hajú felhívta, majd mondta, hogy mehetek. Még szép, hiszen csak felenged a saját apám! A bőröndömet ott hagytam - majd valaki hozza utánam -  és elindultam a lift felé. A lift ajtaja fém lapos volt, a gombja pedig zölden kivillant, amikor megnyomtam. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre senki nem volt a felvonóba. Beszálltam, megnyomtam a hármas számot, majd becsukódtak az ajtók. Volt bent egy nagytükör, amibe szépen meg tudtam igazítani a hajam, ruhám, akárcsak anyám, aztán rúzs… Ja, azt nem! Hm, nem is tudom, hogy jó ötlet- e apámhoz feljönni. Abba száz százalékig biztos vagyok, hogy nem fog örülni annak, hogy a nyaram Balatoni melóval akarom eltölteni. De akkor is! Tojok a véleményére! Kell nekem az élmény a pénz meg pláne, főleg, ha ő olyan zsugori, hogy nem ad egy fityinget se! Pontosan, ezt meg is mondom neki! – szálltam ki elszántan, és megindultam az irodája felé.

- Itt vagyok! – rontottam be az irodába kopogás nélkül. Az illedelmesség nem az én státuszom. Ahogy beléptem majd’ megvakultam, mivel az ajtóval szembeni falon van egy hatalmas ablak, amin át gyönyörű kilátás van a Balaton kék vízére. Wow! – ámultam el a látványon. Az ablak előtt helyezkedett el apám nagy irodai asztala, ami tele volt papírokkal és kaja szeméttel. Ezen kívül még volt rajta egy laptop, ceruzák, tollak és egy családi fénykép egy barna kitámasztható keretbe. Az asztal alatt terült egy bézs színű, kissé mama kori szőnyeg, amit több mint biztos, hogy tőle kapott. Apám szent tárgy előtt volt két fekete bőrfotel, ahová egyből le is ültem. Hm, így sokkal jobb elviselni az agymosást.

- Mit szeretnél? Menj a partra – mondta a képernyőbe merülve egy fél hotdogot eszegetve.

- Megyek is, ne aggódj, hiszen ott fogok programokat szervezni, nem emlékszel? – tettem fel gúnyosan a kérdést. A tekintete egyből rám pattant, amolyan „ezt te sem gondoltad komolyan” nézéssel.

- Te meg a munka – ízlelgette a két szót egybe, majd jó ízűen felnevetett. – Ne légy hülye! Menj inkább napozni vagy mit t’om én.

Erre csak unottan megforgattam a szemem. Ő mégis mit tudhat rólam? Oké, az apám, aztán? Talán még a nevem eltalálja, de mást nem hiszem! Foglalkozna magával, kis idióta... Megyek melózni, és kész!

- Miről beszélsz, he? Nézz már tükörbe, aztán mondd el nekem, mit látsz, mert én nem egy apát, az száz! Nem is foglalkozol velem, és te pakolsz nekem arról, hogy mennyi húsz fillér?! Na menj már valamerre, basszus! Különben is, nézz körbe! Te vagy itt a góré, erre az irodádat még a malacok is megirigyelnék! Én a helyedbe föld alá süllyednék... - mondtam el mindent egy szuszra.
 Nem érdekel, ha durva voltam, valakinek el kell mondani neki az igazat, hogy egy semmirekellő, idióta! Apa a kis monológom után csak nagy szemekkel bámult rám, a hotdog még ki is esett a szájából. Pff, undorító! - gondoltam, majd felpattantam, és távoztam. Rohamosan vágtattam a lifthez, közeledő anyám még jó formán fel is löktem. Ő kikérte magának a stílusom, de nem érdekelt, felmentem a szobámhoz, a személyzettel pedig felhozattam a cuccost.

- Majd apám rendezi – vettem ki a döbbent srác kezéből a bőröndöm. Bólintott, én meg lazán rácsaptam az ajtót. A szoba bámulatos volt, meg kell vallani; a közepén egy hatalmas francia ágy volt, az előtt egy fiókos szekrény szerűség, és két oldalán két éjjeli szekrény, amin egy-egy klassz hangfal volt elhelyezve. Ezen kívül volt egy fal, amit ha elhúztam egy szekrény volt, ahová egyből be is pakoltam a holmim. A szobához tartozott egy fürdő, ahol a fal hófehér volt, a csempék feketék, ahogyan a kabin és a mosdó is. El élnék én itt évekig! Lehuppantam az ágyra. A meló csak holnap kezdődik, addig is kéne valamit csinálnom… - gondoltam, amikor a hangfalakra pattantam a szemem. Bingó!
Előhalásztam az egyik fiókból az USB-m, rádugtam az erősítőre, és bekapcsoltam egy eredeti, klasszikus, nyári dallamot.

- Balaton part, napsütés – ugrottam fel az ágyra cipőstül – a szerelem íze bennem ég – mutattam magamra, miközben végignéztem a „közönségen”. – Élvezd az életet, király a nyár, a vakító napfény a szerelem vár! – énekeltem torkom szakadtából, miközben a hangfalból bömbölt a zene.

Már kezdtem volna magam egészen beleélni, amikor valaki kopogott, vagy inkább dörömbölt az ajtómon. Ki a halál lehet az?! – halkítottam le egy kicsit a zenét. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. Az ajtóba apám állt, tiszta idegroncs fejjel. Pff, vajon mit tettem? – emeltem a szám elé a tenyerem, nehogy észrevegye, hogy nevetek.

- Mondd, fiam, nem szeretnél lemenni a Balatonhoz sütetni a hasad?! – kérdezte ingerülten. Ó, csak nem hangos voltam? Ne legyen már ilyen naiv! Maga is tudja, hogyha meghalok, se hallgatok rá. Bár, most be kellett vallanom, nem volt rossz ötlete. A nap gyönyörűen sütötte a magyar tengert, és ahogy kinéztem a terasz ajtaján egyből arra vágytam, hogy csobbanjak egyet.

- Benne vagyok! – mentem vissza vigyorogva. Előhalásztam egy fürdőnadrágot, egy másik napszemüveget -, ami tiszta ugyanaz, ami most rajtam van, de tök mindegy -, majd apám kikerülve leléptem.