Kilencedik fejezet - Szuperhősöknek sem mindig arany az élet

Sziasztok! >< Nagyon sajnáljuk, hogy ennyire ritkán vannak fejezetek, de csak így tudjuk megoldani. Az ember azt hinné, nyáron lesz ideje írni, de nem! Barátok, családtagok, időjárás egy perc nyugtot sem hagy nekünk, szóval suliidőben szerintem aktívabbak leszünk. :D Egyébként én készülök a BTH-ra, Pertli sem ér rá nagyon, ezért következő csak szeptemberben várható. Jó olvasást! ^^

Bence szemszöge

Kissé zavarban éreztem magam vele a bókok és a csók után, na meg normális választ sem tudtam neki adni. Nem hiszem, hogy szerelmes vagyok, egyszerűen nyár van, és megtetszett egy lány. Óóóó, de még milyen lány! - mértem végig.

- Hé, ti! - lebbent az orromnál egy szőke hajzuhatag, bizonyára Ilonka.

- Mi baj van? Eltévedtél esetleg, vagy valami? - nézett rá szúrósan Rebeka. A két hárpia egy ideig szemezett, hol barátnőmet, hol ellenségem nővérét néztem; mindkettőnek szinte szikrákat szórt a tekintete. Hm, ennyire kapós lettem a barna bőrömmel? Ez az!

- Mit csináltok? – kérdezte Ili, nem is törődve újdonsült édesemmel, majd kettőnk közé befurakodva, leült mellém. - Jól érzed magad? - karolt belém, mire segítségkérően barátnőmre pillantottam. Ez a család miért ennyire nyomulós?

- Ömmm... Szívem, ha nincs semmi eget verően nagy problémád, akkor folytasd az utad - intett a kezével Rebeka, és erősen sugallta, hogy „húzz már végre a francba, te ostoba liba!”

Akaratlanul felnevettem, ezt a lányt mellém teremtette a sors, tudta, hogy unatkoznék, ha ő nem jönne.

- Fogd már be, kurvinca - köpte a szőke ribanc, mire nem hagyhattam, közbe szóltam.

- Arany bogaram, akár tetszik, akár nem, foglalt vagyok, és nem, nem szándékozom veled egy légkörben lenni. Undorító vagy - koptattam le végre, majd kiszabadítottam magam a fogságából, Rebit felhúztam, továbbá leléptünk a döbbent lánytól.

- Eskü, következő alkalommal meg fogom tépni azt a szőke sörényét! Undorító ez a viselkedés! - dühöngött kedvesem. Méregetni kezdtem; valahogy meg kell nyugtatnom, bár nem tesz jót az alig egy órája lévő kapcsolatunknak, hogy máris egy riválisa van. Nekem mindeddig ott volt Kullancska, oké, neki is Ilike, de akkor is. Szőke Kóla nehezebb esett számomra.

- Nyugi, Paripám - simogattam meg a buksiját, mire érdekesen méregetni kezdtem. Tudom, hülye vagyok, de ez jutott eszembe. - Leráztam, nem fog többet közelembe jönni. - Megrázta a fejét, szemmel láthatólag nem nagyon érdekelte, mit is mondok neki. Karba tette a kezét, és unottan bámulni kezdett engem. Sóhajtottam, magamhoz húztam, rácsókoltam a homlokára, akár öreganyám kiskoromban, majd rámosolyogtam. Öregem, most jöttünk össze, és már haragszik rám, szép teljesítmény!

 - Édes vagy, jó? - néztem a szemébe. - És aludj ma ismét velem - vigyorodtam el huncutan.

- Tuti? - Kérdőn pislogott, de úgy, hogy még ha nemet szerettem volna mondani, se tudtam volna megtenni.

- Igen - lett füli érő mosolyom a nézésétől. Csak nehogy komolyabban elcsábítson!

- Király! – vigyorgott, mint aki csúnya módon elérte a célját. Enyje, angyalom, tanulsz a gonosz mestertől, a hatalmas Bencétől? Hehe, végre sensei lettem, ezután már csak a világuralomra törés a cél, rögtön azután annyi prosti áll majd szolgálatomra, hogy… Csessze meg, nem tudom befejezni a gonosz monológom!

- Akkor gyere! - ragadtam meg a kezét, majd romantikus sétába kezdtünk egészen a hotelig. Ott felosontunk a szobámba, apám véletlen se vegyen észre, mivel nem lenne jó, ha megtudná, Rebi ismét itt van. Múltkori eset sem tett a legjobbat jó apám és a közöttem lévő nem létező kapcsolatnak. Sőt, csak még jobban romlott, most már szerintem ott tartunk, hogy ő is utál, nem csak én őt.

- Van valami kártyád vagy társasod? – huppant le a kanapéra. Felvont szemöldökkel figyeltem egy ideig, aztán megadtam magam.

- Hm - ültem le mellé. - Igazándiból ilyesmit nem hoztam magammal, de apámtól csórhatok - vallottam be.

- Nem muszáj, gondolom nincs túl sok kedved apuddal jó pofizni – mondta kissé csalódottan. Felnevettem, még nem ismer eléggé annyira, hogy tudja, én nem beszélek apámmal, főleg nem kérek tőle semmit, még egy gyökér kártyát sem.

- Ki mondta, hogy elkérem tőle? – nevettem tovább.

- Akkor bevetésre fel! - kiáltotta a lány, felpattant, és magasba rántotta ökölbe szorított kezét, mintha egy szuperhős lenne. Ezt meg mi sütötte? - vigyorodtam el a látványon. Oké, annyi biztos: nem szőkéékhez való ez, hanem Kovácsékhoz, ilyen fene gyerekekhez e.

 - Csórjuk Fatertól Unót-akció indul! - ugrottam fel én is, úgy, ahogyan ő.

- Várj! Így mégse mehetünk! Kell valami állruha! - Sejtelmesen mosolyra húzta a száját. Egyetértően bólintottam: tud valamit! A "szekrényhez" sétáltam, kivettem belőle két zoknit, majd neki dobtam. Érdekesen méregette, mire felkuncogtam, és sejtelmesen a fejemre húztam a ruhadarabot. Mehetünk! – Héloo! A köpenyek hol maradnak! - fogta a két pokrócot a fotelból, és egy hajgumival rám kötötte, majd magára is.

- Várj, kivájom a zoknin a szemeket - kerestem egy ollót, elintéztem a maszkokat, utána pedig egymás után kiugorva az ajtón, akár a hősök apámék szobáját vettük célba. Hehe, egy kulcs nyitja a szobánkat - gondoltam gonoszan. Körül néztünk, pár emberke meg is bámult minket. Mi van, nem láttak még szuper hősöket? Ch, micsoda egy banda... Beszálltunk a liftbe, ahol egy öreg nő úgy bámult, mintha az élete múlna rajta, aztán következő emeleten rögtön ki is szállt, azt mondogatva: ezek a mai fiatalok. Mi ezen csak egy jót mosolyogtunk, illetve ki is szálltunk mi is, hiszen ezen az emeleten van a „lakosztály".

- Megvárjalak inkább itt? - kérdezte Rebi.

- Igen, ott bent - mutattam a mahagóni ajtóra - kitudja, mi vár. Lehet Pokol, vagy ami rosszabb: apám alsóneműi - borzongtam meg.

- Akkor HeroRebeka vigyáz, nehogy HeroBencét megzavarja valami a Nagy Társasjátékmentésben! - Hero? Mi az? Na, mindegy, valami viccesen hangzik, szóval tisztelegtem, óvatosan nyitottam, majd belopóztam, de... Szóval arra nem számítottam, hogy apám bent van. - Te meg... - pattant fel, mint gumilabda. Ütni kezdett az újságával, azt hitte, betörő vagyok. Hülye, nyomi! Utalom!

- Gyökér, Bence vagyok - kiáltottam rá, mire abbahagyta és érdekesen meregetni kezdett.

- Mit keresel itt? - vette le rólam a maszkom. Szégyenülve lesütöttem a szemem: nem így terveztem. - Mi az? Nem mersz válaszolni? - fogott meg és szó szerint ki lökött az ajtón, ahol Rebire estem. Újaj... Rebeka levette a maszkot és aggódva odaszaladt hozzám.

- Otthon volt, igaz?

- Te meg ki vagy? – szólalt meg apa. Ne mááár! Mindent mindig elront, elegem van belőle.

- Én... én csak Bence kollegája vagyok, és a holnapi programra elő kell készülnünk - dadogta Rebeka, saját maszkját is szorongatva.

- Ilyen ruhában?- mérte végig. Érzem a halálom, azt hiszem, a Balatonba fognak eltemetni.

- Szuperhősöset fogunk játszani – magyarázkodott tovább.

- Késő este? – faggatta tovább. Igen, késő este, hagyjon már minket. Ah, érzem, hogy ebből balhé lesz…

- Ja, csak most volt időnk. Eddig vigyáztunk a gyerekekre. – Rebi, az istenit, fogd már be! A hangulat egyre feszültebb, apám hol rám, hol a lányra pillant, miközben én majd’ elájulok a félelemtől.

- Bence… - szólított meg vészjóslóan, és velem már forgott is a világ. Ha most nem öl meg, akkor soha. Pontosan megmondta, hogy nem dolgozhatok nála, nem kavarhatok az alkalmazottjaival, és hogy üljek el a seggemen, mert felakaszt. Kell nekem mindig az agyát húznom! – Meg nem mondtam, hogy a munkásaimmal ne kavarj?! – kiáltott rám, egyből le vonva mindent a helyzetből.

- Ez nagyon lekezelő! Ha velem akar kavarni, akkor velem is fog, ebbe maga nem szólhat bele! Nem vagyok én útszéli lányka, hogy félteni kéne a fiát, akit szemmel láthatólag le se szar! – akadt ki teljesen Sorstársam, mire én elképedve pillantottam rá. Nem semmi egy nőstény… Jól van, nem tudja, hogy a főnökével beszél így, de akkor is. Imádom! Ám apám nem nézte jó szemmel, hogy késő este ilyen kis pimasz lányka kioktassa…

– Takarodj – morogta.

- Mi? - álltam fel.

- TAKARODJ! - kapta ki a kezemből a kulcsokat aztán beviharzott a szobába. Teljesen lesokkolva álltam ott; most azt várja, hogy aludjak egy híd alatt vagy mi a halál?! Eskü, feljelentem…

- Akkor én most inkább elmegyek vissza a szálásra. Veled mi lesz? – nézett rám sajnálkozóan. Felé fordultam, lebiggyesztettem a szám, és sóhajtottam. Kicsit talán túllőttem a célon, apám komolyan megutált.

- Nem tudom – mondtam tőlem szokatlanul bátortalanul. – Talán alszom a rakparton… - motyogtam kelletlenül. Ez annyira kellemetlen, földön futó lettem.

- Jó, akkor nyomorgunk ketten valahol a szobámba – mosolygott biztatóan, mire güllüszemekkel meredtem rá. Két órája, ha együtt vagyunk, és már velem akar aludni. Heh, ez még nekem is gyors.

- A ribancokkal? – ugrottam be a szöszi „kislány”.

- Na, nyugi, nagy buli lesz! Ketté fogja enni őket az irigység – vigyorgott sátánian. Haljak meg, ez rohadt hülye! Vigyorogva bólintottam, úgyse voltam még táborba, ezért sose aludtam senkivel. Nem, hogy ennyi lánnyal.

- Benne vagyok – pattantam fel. – Vezess, úrnőm! – vigyorogtam.

Bólintott, megragadta a kezem, ujjaink összekulcsoltuk, akár a szerelmesek, aztán ilyen idióta szerelésben kimentünk a hotelból. Igen, csak nagyon néztek meg minket az emberek, de mit bánom én, nem ismerek itt senkit, győri vagyok. A mellettem sétáló gyönyörűségre pillantottam, a holdfényben olyan volt, mint nappal. Hm, igazán romantikus alkat vagyok, tudom.

- Szóval, itt éltek? - pillantottam rá az épületre, vagy mire, ami igencsak nem volt jó állapotban.

- Menő, nem? - mérte végig ő is az épületet. - Már majdnem olyan, mint a te hotelszobád! Csak ehhez még bónusz is jár, egy rakat kölyök, és idegesítő picsuskák tömkelege.

- Azt hiszem, irigyellek - nevettem fel, majd bementem a kopott faajtón. Egy sivár folyosóra érkeztünk, pár fotellal, ami itt-ott lyukas volt, leperegő fallal, és koszos járólappal. Nem gondoltam volna, hogy Béla itt él - gondoltam vigyorogva.

- Gyere utánam. - Megszorította a kezemet, és benyitott az egyik szobába.

- Bence! - sikkantott fel Ilonka, amikor meglátott, hiszen egy szál semmiben volt. Azta, szép tetkó. Rebeka hangos röhögésben tört ki, felém fordult, és eltakarta a szemem.

 - Jaj, picim, vigyázz, csúnya dolgok vannak ott! - gúnyolódott. Ekkor a ribi hatalmas vitába kezdett, hogy ő igenis nagyon szexi, amit megerősítettem, mire kaptam egy sallert, de nem baj, vicces volt. Ezután lenyugtattam a nőstény csordát, meséltem nekik horror sztorikat, amitől jól be is tojtak. Legalábbis Ilonka, de lehet, ő direkt, ezért is kezdett Rebeka újabb vitába, hogy ne kezdjen nyávogni, mert kivágja az ablakon. Én inkább lefeküdtem, hallgattam a női viaskodást, később be is aludtam. Kellemesebb volt, mint a csicsás kis hotelszobában, annyi biztos.