Első fejezet - Vasúti csürhe

Sziasztok! Íme az első fejezet! :) Nagyon reméljük, hogy tetszeni fog nektek, és ha így van, iratkozz fel. :D Ha pedig erre jártál, és valamit kiváltott belőled nyugodt szívvel írd meg, minket mindefajta vélemény érdekel!
Jó olvasást! 

Aoi és Pertli.

Első fejezet - Vasúti csürhe 

Bence szemszöge

Unottan az MP4-emet kapcsolgatva vártam, hogy én is sorra jussak a csomagok kiosztásánál. Hihetetlen, hogy vonattal kellett utaznom, és apa nem tudott elhozni – sóhajtottam, miközben körbe néztem a nagy tömegen. Mintha valami disznó ólba lettem volna, komolyan… Sok, testes, izzadt emberke, egy helyen mindig olyan csodálatos érzést keltett bennem, hogy azt elmondani lehetetlen. Ahhoz képest amúgy, nem tudom igazán eldönteni, hogy ez itt mind turista, akárcsak én vagy idevalósiak is? De mit érdekel ez engem – vontam vállat, miközben a zenelejátszómon találtam valami ide passzoló, kis nyári dalt. „Nekem a Balaton a Riviéra, napozni ott szeretek a homokon…” – énekeltem a szám refrénjét. Imádom, ezt a zenét, pont a vakációhoz való. Nem sokkal később végre az én bőröndöm is előkerült, ezért viszonylag hamar el tudtam indulni a lejtőn felfelé. Utazótáskámat magam után húztam, úgy baktattam ló módjára, a kerék hangja pedig zene volt füleimnek. Mivel nem voltam hozzászokva a gyaloglásnak, így hamar elfáradtam, ezért betértem egy parkba, ahol le tudtam ülni. Pihegve dőltem a támlának, fehér pilóta napszemüvegem a barna hajamból zöldes íriszeimre csúsztattam, mivel drága lélektükreimet zavarta az erős nyári napsugárzás. Le fogok barnulni… - fújtam ki egy nagy levegőt. Nem szeretek, de ez van. De, ami azt illeti, lehet, nem fogok: bent maradok végig a hotelba, akkor nehezen menne. Hirtelen a térdgatyám zsebébe megrezzent a mobilom, ami szépen kis megzavarta az én idilli elmélkedésemet. 

- He?- szóltam bele értelmesen.

- Hol az ördögbe vagy? – rikkantott bele anyám azon az idegesítően vékony hangján. Hol lennék? Meghaltam, basszus…

- Az állomáson – hazudtam. Persze, majd elmondom, hogy a drága, sportos fiacskája kifulladt némi sétálástól, nem?! Az hiányozna… Kapnék három hónapos katonai kiképzést, az biztos…

 - Remek – mondta gúnyosan, mintha tudta volna, hogy hazudom -, én is. A vér teljesen megfagyott bennem a közel negyven fok ellenére. Mi van, ha komolyan ott van? Nekem végem… Vagyis, nem mintha érdekelne, hogy anyám rajta kapott egy hazugságon, csak…

- Komolyan? Én pont most indultam el, milyen véletlen – mondtam túlságosan átlátszóan. Muter sóhajtott, majd rám parancsolt, hogy szedjem a lábaim, és letette. Pontosabban rá csapta a telefont egyetlen érett gyermekére, de mindegy! A készüléket visszaejtettem a helyére, felpattantam, majd újra útnak indultam. 

Igazából nem tudom, miért vagyok ennyire ellenszenves, hiszen lehet jó lesz ez! Ember, a Balatonon vagy, sok dögös csaj! Kell ennél jobb nyári vakáció?! Nem, ha jól tudom.

A zenét gyorsan átváltottam egy régi klasszikusra, napszemcsim kicsit lejjebb húztam az orromról, Elvis Preslisen beletúrtam a hajamba, és mint valami nagy menő, a jobb kezemmel húztam a bőröndöm, balt pedig lengettem magam mellett.

Bekanyarodtam a hotel utcájába, sose hittem volna, hogy ennyire közel van! – ámultam el. Hihetetlen, hogy nekünk ilyenünk van! A kíváncsiság hirtelen úrrá lett rajtam, és mint kilőtt ágyú szaladni kezdtem. A csomagom a gyors futástól ide-oda dölöngtélt, de nem nagyon zavart. Amikor pedig az üveges ön nyitódó ajtóhoz értem, és megláttam mögöttem a bámulatos társalgót vagy mit, azt hittem, valami Isteni fény bevilágít, és az angyalok áriázása szólal meg; falak halvány vajszínűek, szinte már fehérek, és a közepén volt két-két bőrülő egymással szembe, az északi falat pedig a recepció pult töltötte ki.
Vigyorogva beléptem, és mintha mindenki ismerne, köszöntek. Hát, igen, apa teszi.

- Jó napot, haver! – könyököltem a recepció pultjára. Gőzöm sincs, ki a portás, de csak nem valami vén fasz, aki nem vágja, hogy nyáron mindenki tök laza. Háttal állt nekem, egy fehér ingbe volt, egy sötét barna halásznadrágba, a haja pedig rendesen felnyírva, fekete.

- Miben segíthetek? – fordult felém vigyorogva. Váááá, megvakulok! Túl fehér a foga! Nem ám…

- Apucit keresem – nevettem fel. Olyan kis sznob volt ez a szó. A férfi érdekesen méregetni kezdett, majd zavartan megvakarta a tarkóját.

- Tudod, megkereshetem veled, kisfiam. – Nem bírtam, elkezdtem szakadni a nevetéstől. Hihetetlen ez a fiú, nagyon csípem már most! – fogtam a hasam a röhejtől. – Most mi az? – ijedt meg. Leintettem.

- Semmi, ne haragudj! – egyenesedtem ki, miközben a szemem törölgettem. – Kovács Gézát keresem – javítottam ki magam. A fekete hajú felhívta, majd mondta, hogy mehetek. Még szép, hiszen csak felenged a saját apám! A bőröndömet ott hagytam - majd valaki hozza utánam -  és elindultam a lift felé. A lift ajtaja fém lapos volt, a gombja pedig zölden kivillant, amikor megnyomtam. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre senki nem volt a felvonóba. Beszálltam, megnyomtam a hármas számot, majd becsukódtak az ajtók. Volt bent egy nagytükör, amibe szépen meg tudtam igazítani a hajam, ruhám, akárcsak anyám, aztán rúzs… Ja, azt nem! Hm, nem is tudom, hogy jó ötlet- e apámhoz feljönni. Abba száz százalékig biztos vagyok, hogy nem fog örülni annak, hogy a nyaram Balatoni melóval akarom eltölteni. De akkor is! Tojok a véleményére! Kell nekem az élmény a pénz meg pláne, főleg, ha ő olyan zsugori, hogy nem ad egy fityinget se! Pontosan, ezt meg is mondom neki! – szálltam ki elszántan, és megindultam az irodája felé.

- Itt vagyok! – rontottam be az irodába kopogás nélkül. Az illedelmesség nem az én státuszom. Ahogy beléptem majd’ megvakultam, mivel az ajtóval szembeni falon van egy hatalmas ablak, amin át gyönyörű kilátás van a Balaton kék vízére. Wow! – ámultam el a látványon. Az ablak előtt helyezkedett el apám nagy irodai asztala, ami tele volt papírokkal és kaja szeméttel. Ezen kívül még volt rajta egy laptop, ceruzák, tollak és egy családi fénykép egy barna kitámasztható keretbe. Az asztal alatt terült egy bézs színű, kissé mama kori szőnyeg, amit több mint biztos, hogy tőle kapott. Apám szent tárgy előtt volt két fekete bőrfotel, ahová egyből le is ültem. Hm, így sokkal jobb elviselni az agymosást.

- Mit szeretnél? Menj a partra – mondta a képernyőbe merülve egy fél hotdogot eszegetve.

- Megyek is, ne aggódj, hiszen ott fogok programokat szervezni, nem emlékszel? – tettem fel gúnyosan a kérdést. A tekintete egyből rám pattant, amolyan „ezt te sem gondoltad komolyan” nézéssel.

- Te meg a munka – ízlelgette a két szót egybe, majd jó ízűen felnevetett. – Ne légy hülye! Menj inkább napozni vagy mit t’om én.

Erre csak unottan megforgattam a szemem. Ő mégis mit tudhat rólam? Oké, az apám, aztán? Talán még a nevem eltalálja, de mást nem hiszem! Foglalkozna magával, kis idióta... Megyek melózni, és kész!

- Miről beszélsz, he? Nézz már tükörbe, aztán mondd el nekem, mit látsz, mert én nem egy apát, az száz! Nem is foglalkozol velem, és te pakolsz nekem arról, hogy mennyi húsz fillér?! Na menj már valamerre, basszus! Különben is, nézz körbe! Te vagy itt a góré, erre az irodádat még a malacok is megirigyelnék! Én a helyedbe föld alá süllyednék... - mondtam el mindent egy szuszra.
 Nem érdekel, ha durva voltam, valakinek el kell mondani neki az igazat, hogy egy semmirekellő, idióta! Apa a kis monológom után csak nagy szemekkel bámult rám, a hotdog még ki is esett a szájából. Pff, undorító! - gondoltam, majd felpattantam, és távoztam. Rohamosan vágtattam a lifthez, közeledő anyám még jó formán fel is löktem. Ő kikérte magának a stílusom, de nem érdekelt, felmentem a szobámhoz, a személyzettel pedig felhozattam a cuccost.

- Majd apám rendezi – vettem ki a döbbent srác kezéből a bőröndöm. Bólintott, én meg lazán rácsaptam az ajtót. A szoba bámulatos volt, meg kell vallani; a közepén egy hatalmas francia ágy volt, az előtt egy fiókos szekrény szerűség, és két oldalán két éjjeli szekrény, amin egy-egy klassz hangfal volt elhelyezve. Ezen kívül volt egy fal, amit ha elhúztam egy szekrény volt, ahová egyből be is pakoltam a holmim. A szobához tartozott egy fürdő, ahol a fal hófehér volt, a csempék feketék, ahogyan a kabin és a mosdó is. El élnék én itt évekig! Lehuppantam az ágyra. A meló csak holnap kezdődik, addig is kéne valamit csinálnom… - gondoltam, amikor a hangfalakra pattantam a szemem. Bingó!
Előhalásztam az egyik fiókból az USB-m, rádugtam az erősítőre, és bekapcsoltam egy eredeti, klasszikus, nyári dallamot.

- Balaton part, napsütés – ugrottam fel az ágyra cipőstül – a szerelem íze bennem ég – mutattam magamra, miközben végignéztem a „közönségen”. – Élvezd az életet, király a nyár, a vakító napfény a szerelem vár! – énekeltem torkom szakadtából, miközben a hangfalból bömbölt a zene.

Már kezdtem volna magam egészen beleélni, amikor valaki kopogott, vagy inkább dörömbölt az ajtómon. Ki a halál lehet az?! – halkítottam le egy kicsit a zenét. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. Az ajtóba apám állt, tiszta idegroncs fejjel. Pff, vajon mit tettem? – emeltem a szám elé a tenyerem, nehogy észrevegye, hogy nevetek.

- Mondd, fiam, nem szeretnél lemenni a Balatonhoz sütetni a hasad?! – kérdezte ingerülten. Ó, csak nem hangos voltam? Ne legyen már ilyen naiv! Maga is tudja, hogyha meghalok, se hallgatok rá. Bár, most be kellett vallanom, nem volt rossz ötlete. A nap gyönyörűen sütötte a magyar tengert, és ahogy kinéztem a terasz ajtaján egyből arra vágytam, hogy csobbanjak egyet.

- Benne vagyok! – mentem vissza vigyorogva. Előhalásztam egy fürdőnadrágot, egy másik napszemüveget -, ami tiszta ugyanaz, ami most rajtam van, de tök mindegy -, majd apám kikerülve leléptem.