2015. május 25., hétfő

Hetedik fejezet - Bence Adonisz Kovács

Sziasztok! :D Megjött végre az új fejezet, én imádom, remélem nektek is tetszeni fog. Írjatok megjegyzést és iratkozzatok is fel ^^  puszii



Aoi és Pertli


Hetedik fejezet - Bence Adonisz Kovács

Bence szemszöge


Rebeka boldogan belement a billiárdos időtöltéshez. Igen, legalább így megmutathatom neki, hogy mennyire menő is vagyok! – gondoltam nagyképűen, miközben sétáltunk a terem felé. A helyiségbe csak itt-ott volt pár ember, azok is idősebbek, talán apukák. Jó, nem is csodálom, nyáron ki szeret bent kuksolni? Senki, de, na! Én imádok billiárdozni. Odasétáltam egy billiárd asztalhoz, majd lassan végig simítottam rajta. Szia, bébi, rég találkoztunk!

- Játszottál már? – fordultam a lány felé, aki érdekesen nézett rám az előbbi tettem miatt. Most mi az? Normális, ha a billiárdasztallal flörtöl valaki, nem?

- Nagyon régen, szóval vehetjük úgy, hogy hülye vagyok ehhez a játokhoz, de, ahogy láttam, de elég mély kapcsolatot ápolsz vele – gúnyold ki, elég csúnyán. Összeszűkítettem a szemem. Egyszerűen féltékeny, mert rám egy billiárdasztal tapad, és nem egy Szőke Kóla, ennyi – rendeztem le magamba.

- Akkor legyek veled gyengéd? – vigyorogtam, fel sem véve a sértést

- Ááá, nem kell! Hamarabb jóba leszek ezzel a dologgal, mint hinnéd – mondta sejtelmesen. Odasétáltam a dákókhoz, megfogtam kettőt, majd visszasétáltam. Bekentem neki billiárd krétával, és átnyújtottam neki.

- Akkor taníts, Mester – vigyorogtam. Tuti, hogy majd nekem kell tanítanom!

- Először látni akarom a hatalmas királyt! – adott utat nekem. Ám legyen! Leszek én a Mátyás, az igazságos, a jó szívű, aki megtanítja szegény, kicsi messziről jött kislányt bevonulni a nagyvilágba.
Az asztalhoz léptem, bekentem magamnak is a dákót, elhelyeztem a golyókat, és beálltam a speciális „billiárd pózba”. Bemértem a lyukat, mintha csak egy nyulat céloznék lelőni, majd elsütött az első ütést, ami nem is lett olyan jó… Ha pontosabb akarok lenni: meg sem mozdult a többi golyó, a fehér is csak pár centit.

- Ez a dákó nem jó! – nyafogtam.

- Biztosan a dákó rossz! – nevetett feltűnően hangosan. Ú, a kis genyagép! Egyszerűen el vagyok tőle szokva, és a dákó sem a legjobb, erről nem tehetek.

- Akkor próbáld ki a sajátod, hátha az se jó – adtam át neki a helyem.

- Legyen – vonta meg a vállát. Eljátszotta ugyanazokat, amiket én, annyi különbséggel, hogy neki egyből belement a piros golyó a lyukba. Ez hihetetlen, lepipált egy lány… Önelégült vigyorral az arcán felegyenesedett, majd felém fordult.

- Kezdők szerencséje – mondtam inkább magamnak, mint neki.

- Hát, igen, puszta szerencse, hogy királyt legyőzte a szolgáló. Mint egy rossz népmese! – nevetett fel hitetlenül. Én is elmosolyodtam. Honnan tudta a gondolataim? Félelmetes egy nőszemély, annyi biztos. Ezután szépen eljátszottuk az időt, majdnem el is késtünk újra, de szerencsére nem. Na, az lett volna szép, első napot dupla késéssel indítani. Tudom, engem nem bántana Béla bá’, de Rebit biztosan… Meg van! Meleg a hapsi, és nő undora van! Ez a leglogikusabb megoldás!

- Szóval, te tudod merre is van ez a Gellért-hegy? – súgtam oda társamnak, mivel a papíron csak egy kép van, és az, hogy az a következő program. Már mindegyik csoport elindult, persze más-más irányba, szóval nem követhessük őket… A gyerekekre néztem, feszülten várták a fejleményeket.

- Gőzöm sincs – rázta meg a fejét, majd előkapta a telefonját. – De ez a kis szerkentyű igen – vigyorodott el. GPS! Erre miért is nem gondoltam?

- Egy zseni vagy! – dicsértem meg.

- Csak természetes – mondta nagyképűen, majd beírta az úti célt, és az „asszony” már mondta is a magáét.

- Kettes sor! – kiáltottam, mire a csürhe be is állt. Hm, milyen kis szófogadóak. Rebeka ment elől, mivel nála volt a navigáció, én pedig hátul, mert ezektől a gyerekektől minden kitelik.

- Bence bácsi – fogta meg a kezem egyik szőke, kilenc éves kislány, Lili. Lemosolyogtam rá. Annyira aranyos, ahogyan ragaszkodik hozzám. Ha lesz kislányom, remélem, ő is ilyen édes lesz!

- Hm? – kérdeztem. Megrázta a fejét, szóval nincs semmi. A látvány gyönyörű volt, ehhez semmi nem fogható! Az a ragyogó, kék víz… Igen, azt hiszem, örülök, hogy nem otthon PS-ezek, hanem itt melózok, még akkor is, ha emiatt a szüleim megharagudtak rám. De teszek rá, imádom a nyarat, lázadni akarok, és nincs kedvem velük tölteni az időmet. A fiatalság rövid, itt vagyok tizennyolc évesen, már elszállt a fele fiatalságom, és nem tudok felmutatni semmit! De ez most nem is fontos, lett egy barátom, Rebeka, akivel reményeim szerint, nem csak nyáron leszek jóban.

- Bence! – szólt hátra Sorstársam, mire az egész csürhe megállt.

- Mi az? – mentem előre. Maga elé mutatott. Az út kettévált, de a navi azt hajtotta, hogy menjünk egyenesen.

- És most? – vágott ijedt képet. Elvettem tőle a telefont, majd elindultam egyenesen, átvágva a bokrokon, be az erdőbe. Ha egyenesen kell menni, akkor arra megyünk. A lány tétlenül meredt utánam, de Lili odaszaladt hozzám, ezért az egész csipet-csapat utánam eredt.

- Gyere már, jó lesz – mosolyogtam vissza rá.

- Hát, de ez így mi? – aggodalmaskodott. Megtorpantam mellé szaladtam, összekulcsoltam az ujjainkat, majd úgy húztam magam után.

- Ha egyenesen kell menni, akkor erre kell – nevettem fel.

- Én hiszek neked – nevetett velem. Végre valaki! Igaz, eléggé elmevetült ötlet volt erre jönni, de na, a navi volt! Megpaskoltam a fejét, majd elindultunk fel a falépcsőkön. Bármerre néztem csak fákat, bokrokat láttam, néhol-néhol pár lépcsőt, hogy könnyebben feljussunk a meredek lejtőn. Miféle útvonal ez?!

- Te, Bence… Biztos vagy benne, hogy egy tucat gyereket erre az izére kellene bízni? – emelte fel a telefont.

- Rebeka, bízz már egy kicsit a technológiában – mentem előre rohamosan.

- Ó, igen! Mindig itt kezdődik a világvége és a roboturalom is! – mondta komolyan. Oldalra sandítottam rá, majd hatalmas hahotázásba kezdtem.

- Ne légy már ilyen, tuti erre kell jönni – mondtam magabiztosan. Sóhajtott egy nagyot, és inkább leintett. Jobb is! Csak tudom, hogy az ilyen ketyerék nem tévednek. Újra összeráztam a bandát, most én mentem elől, társam hátul. Kicsit bánt, hogy nem bízik férfiúi megérzéseimben.

 Nem tudom, mióta mászkáltunk már, de egy idő után kezdtem azt érezni, körbe-körbe megyünk. Rendben, talán hallgatnom kellett volna rá… Természetesen ezt nem vallom be neki, túl nagy az önbecsülésem, na, meg persze az egóm sem engedi.

- Bence… - morogta mérgesen, amikor már ő is észrevette, hogy teljesen tanácstalan vagyok. De na! GPS!

- Jó, na, eltévedtünk – vallottam be.

- Tudtam! – mutatott rám vádlón. – Túl önfejű vagy, hogy bevalld, és ezért történt minden! – nézett rám gyilkos tekintettel. Ah, most mi legyen…? Ő sem segít ám most! Tétlenül körbe néztem, nem tudom, mi tévő legyek. Itt van a nyakamon egy csapat gyerek, ráadásul Szőke Kullancs is engem kezdett már méregetni. Vá! – haraptam be az alsó ajkam.

- Na, mi van, Adonisz? Eltévedtünk? – jött oda hozzánk.

- Semmi közöd, állj vissza a sorba – mordultam rá, mire Rebeka mögé bújt.

- Segíts, cica, meg akar enni! – játszotta túl a szerepét. Nyomorék!

- Kopj le, vakarcs! Semmi közöd semmihez, szóval menj vissza a helyedre – osztotta ki Lelki társam is. Ó, ilyenkor imádom.

- Miért utálsz? – akadt ki.

- Nem vagyok benne biztos, de talán kurva idegesítő egy kullancs vagy, és azért? – tettem fel a költői kérdést.

- Na, mondom, menj a helyedre, mert Adonisz élve fog megenni téged. – Felnevettem, tetszik ez a név! Már látom lelki szemeim előtt az új Facebook nevem: Bence Adonisz Kovács. Hát, ez igen nagy lesz!

- Nem félek tőle, csak a szája nagy… Ahhoz képest, hogy jártok, még hozzád se ér – mondta inkább nekem, mint a lánynak. Hé, ez amúgy mit vár tőlem?! Még hozzá sem érek, blabla… Köze sok nincs ehhez sem, de legyen, megmutatom neki, ki itt a mester! – indultam el Rebeka felé, és hirtelen lekaptam.


2015. május 15., péntek

Hatodik fejezet - Kullancs invázió

Sziasztok! Ezeregy bocsánat a késésért, komolyan >< igyekszünk, de sok a suli így a végére. Az új rész megpróbáljuk hozni hétfőre, addig is jó olvasást. :D


Aoi és Pertli.


Hatodik fejezet - Kullancs invázió 


Rebeka szemszöge


Az egész hajókázás unalmasan telt. Két óra után végre kikötöttünk, ott ahol indultunk.

- Akkor most ebéd következik! - próbáltam összeszedni a csapatot. Néhány perc múlva már a szálláson voltunk, és mindenki szépen leült az asztalhoz. Áron lehuppant mellém, pedig azt a helyet Bencének szántam.


- Öööö.... Ne haragudj, de nem ülnél át máshová? - próbáltam finoman lerázni.


- Jaj, kérlek! Csak meg szeretném ismerni, a vezetőmet - vigyorgott sejtelmesen a szőkeség. Nem válaszoltam neki. Láttam Bence szúrós pillantását, aztán azt is, hogy az asztal másik végébe foglal helyet. Tehát megsértődött!


- Ez a Bence a tesód vagy a pasid? - tette fel, az elég magánéletbe mászó kérdését Áron.


- Közöd? - mondtam nyersen.


- Hát, azért tudnom kellene, hogy egy védelmező testvérrel, vagy a féltékeny pasival kell megküzdenem. - komolyodott el a srác. Hát ez tiszta röhej! Ez a kis nyálgombóc gyerek akar bepróbálkozni!


 - Ne is haragudj, de ez rohadt illetlenség, másfelől pedig, még mindig az én dolgom, hogy a Bence kicsoda. Ja, és most szögezzük le, én a vezető vagyok, nem pedig a kislány, akit egy hétre össze tudsz szedni. És akkor szerintem ennek a beszélgetésnek vége! - felálltam és odamentem Bencéhez.


- Na, mi az? A szőke kullancs mégsem olyan hú, de jó társaság? - kérdezte a barack levét szürcsölgetve.


- Ne kezd! Egy nyomulós tapló! Már ő felidegesített, nem kell neked is - szidtam le egyből szegényt.


- Ne haragudj, hogy apám felcsinálta anyámat, és voltak olyan bolondok, hogy a megtermékenyülő petesejtet nem ölték meg, hanem hagyták világra jönni - motyogta a bajsza alatt.


- Jól van, bocs - mondtam nem túl őszintén.


- Megbocsátok - nevetett fel, és arrébb csúszott, hogy elférjek.


- Hogy kell szépen lekoptatni valakit? - érdeklődtem, miközben leültem mellé.


- Így e - köszörülte meg a torkát, majd büfögött egy hatalmasat. Hangosan felnevettem.


- Valami nőiesebb és szebb ötlet?


- Légy hisztérika, azt utálják a fiúk - mondta, miközben beleharapott a hotdogjába. Én is elkezdtem enni és fontolgatni kezdtem az ötletet. Most komolyan játsszam el a kispicsát? És ha ennek a pávának még ez se elég?


- Nem hiszem, hogy ez beválna… - ráztam meg a fejem.


- Akkor mondd, hogy a pasid vagyok - vonta meg a vállát. Elpirultam, és próbáltam elrejteni az apró mosolyomat. Ilyenkor mit mondjon az ember? Ha kiröhögöm és megmondom neki, hogy ez nem a legjobb ötlet, akkor megbántom őt és a drága egóját, de ha helyeselni fogok, teljesen félre fogja érteni. Végül is, mi rossz van abban, ha egy kicsit félreérti? Mondjuk, egy napja is alig ismertem, amikor ott aludtam nála. Most már két napja is van, hogy találkoztunk, szóval, ezek után belefér ez a hülyeség is. Nyár van, nincsenek itt apámék, szóval ennyi apró butaság még kell is, sőt.


- Na, ez már egy elfogadhatóbb ötlet - bólintottam.


- Akkor menj, és törd szét a szívét, vagy a "pasid" fogja az orrát, mivel most vagy engem, vagy téged stíröl - mondta halál komolyan. Elfojtottam egy röhögést, és odaslattyogtam a kis szőke pávához, aki széles vigyorral fogadott.


- Ne örülj annyira magadnak, gyere egy kicsit ki velem, beszélnünk kell - rögtön fel is pattant a gyerek, és utánam jött. Nem akarom megtudni, hogy mi járt éppen a fejében, de kétlem, hogy ara gondolt, hogy én le fogom pattintani.


- Arról van szó, hogy meg szeretnélek kérni, arra, hogy akadj le rólam. Előző kérdésedre választ adva, igen járunk Bencével, és még egy bepróbálkozás és nem lesz túl jó vége… - hihetetlenül jól esett ezt kimondani és látni, hogy lefagy a mosoly az arcáról - Tehát, mostantól, úgy viselkedj velem, mint a vezetőddel. Ha még ez se lett volna elég arra, hogy felfogd, nem kéne próbálkozni, elmondok még egy titkot. Nem vagy az esetem, és csak égeted magad, és ahogy előbb is mondtam, nem akarod megvárni azt, hogy ezt Bence magyarázza el neked. Fogtad?


- Uh… - hajtotta le a fejét - De mit eszel azon a srácon?


- Hát… - ez aztán a gonosz kérdés ebben a helyzetben. Nem járok Bencével, most mégis arról kellene magyarázkodnom, miért is jön be nekem ennyire… - Igazából semmi közöd! - próbáltam kikerülni a kínos hazugságunk fokozását.


- Most találtad ki, hogy jártok, csak, hogy lekoptass? - találta fején a szöget. Persze, ezt nem vallhattam be neki, mert az rohadt égő lett volna. Mosolyogva beletúrt a hajába.


- Jó, akkor tessék, azt szeretem benne, hogy vicces, kedves, jól néz ki, és úgy ahogy van, az egész embert lehet imádni. - huh… Ez hogy jött?


- Rendben, felfogtam. De egy búcsúölelést kaphatok? - nézett rám bociszemekkel. Megforgattam a szemem és bólintottam egyet, mivel már szinte sajnáltam a gyereket, amiért ilyen csúnyán le lett koptatva. Megöleltem, de amikor elváltam volna tőle, egy óvatlan pillanatomban megpróbáltam megcsókolni, ami részben sikerült is neki, de egy másodperc alatt sikerült ellöknöm a srácot.


- Tapló! - üvöltöttem és betrappoltam az ebédlőbe. Levágtam magam Bence mellé, de nem mondtam semmit. Enni kezdtem, mintha mi sem történt volna.


- Mi volt? - fordult felé mosolyogva. Biztos nem mesélem el neki, hogy lesmárolt az a nyomorék! Szarul is eshet neki, meg egyébként is, rohadt ciki…


- Ja, leráztam - válaszoltam tömören. a felrobbanás szélén álltan, szóval nem volt kedvem még neki is kamuzni.


- Oké - mondta, majd visszafordult a másik oldalához egy kislányhoz. Igazából őt nem is nagyon érdekli ez az egész szerintem. Csak bambán néztem ki a fejemből és szidtam ezt az egész helyet. Egyszer csak, csipogott Bence telefonja jelezve, hogy SMS-e érkezett. A fiú megnyitotta az üzenetet és eltorzult arccal rám nézett.


- Figyelj, tudom, hogy csak munkatársak vagyunk, de azért nem kellett volna hazudnod - mondta megbántva, és ingerülten a zsebébe mélyesztette a készüléket. Francba!


- Mi? - próbáltam menteni magamat, de sejtettem mi volt az üzenetben.


- Semmi - állt fel, és elment a mosdók felé. Utánaszaladtam és amikor kiértünk a étkezőből, elkaptam a karját.


- Hé, nem tudom mit láttál, de az nem igaz! - védtem magam, elég bután. Zavartan felnevetett.

- Nyugi, nem érdekel. - Kicsit csalódott lettem ettől a választól, pedig örülnöm kellett volna neki.


- De akkor is! Nem szeretném, hogy rosszat gondolj rólam! Mi volt az üzenetben? És kitől?


- Egy lánytól - tolta ki a nyelvét.
- Ne csináld már! Kérleeeeek! - kezdtem elveszteni a türelmemet - Nem szeretném, hogy valami butaságot gondolj rólam.


-  Nem gondolok semmit - próbált megnyugtatni - Csak azt mondtad, nem tetszik Szőke Kullancs, és na... Nem szeretem, ha hazudnak nekem - vallotta be.


- Szóval arról van szó tényleg… Figyelj, rögtön ellöktem, én tényleg kiosztottam és tényleg azt hazudtam, hogy veled járok! - magyaráztam kitartóan.


- Elhiszem, na! - nevetett fel.


- Tudod, hogy soha nem csalnálak meg! - Most már én is mosolyogva válaszoltam, és egy kissé gúnyos vigyorral bámultam rá.


- Tudom, cukorkám! - ölelt át a vállamnál nevetve, és egy puszit nyomott a hajamba. Visszaöleltem és örültem, hogy nem vesztünk végül össze.
­Kajálás után egy kis szabad foglalkozás volt az egész tábornak együtt.  Bencével, beszélgettünk, mivel mi is kaptunk egy kis pihenőt. Bementünk a társalgóba, ahol már Ilonka és Áron várt minket. Időközben kiderült, hogy testvérek.


- Na, megjött az újdonsült gerlepár! - sipítozott a szőke liba. Elmosolyodtam, de mintha meg sem hallottam volna, lehuppantam egy fotelba. Bence óvatosan arrébb tolt, és mellettem foglalt helyet.


- Na, Ilonka - fordult a lány felé -, hogy bírsz a gyerekekkel nélkülem? - kérdezte vigyorogva.


- Jól, kösz a kérdést. Gondolom a te csoportod el lehet hanyagolva, ha egész nap romantikáztok - gúnyolódott a fruska.
- Szerintem most menjünk! - sziszegtem. Felpattantam, megfogtam a fiú kezét és elindultam kifelé mielőtt ideges lettem.


- Most mi az? - kérdezte meglepve.


- Semmi, csak nem voltam erre kíváncsi. Vagy te szeretted volna a féltékenységi rohamait hallgatni?


- Nem - rázta meg a fejét. - De lehet, hogy csak jól akarja végezni a melót - vigyorgott.


- Ezt még te magad se hiszed el! - nevettem - Na jó, mit csináljunk, még van fél óránk...



- Tudod, amikor jöttem erre első nap, láttam egy billiárd termet... - nézett sejtelmesen rám.

2015. május 12., kedd

Te Jézus!

Sziasztok! :D Hihetetlen, díjat kaptunk ilyen rövid idő alatt. Pfú, nagyon boldogok lettünk tőle. :D Hálánk örökké üldözzön :$





Szabályok:
- Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!
- Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad!
- Írj 12 dolgoyt annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad! (nem írhatod azt, amit ő már leírt!)
- 12 dolog a saját blogodról!
- Válaszolj a 12 kérdésre!
- Tegyél fel 12 kérdést, a saját blogoddal kapcsolatban!
- Kommentelj annak a blogjára, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés, legyen az kritika, véleményezés, vagy esetleges tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy ez építő jellegű legyen!
- Cseréljetek linket egymással!
- Legalább 12 embernek küld tovább!
- Ha beszállsz ebbe a projektbe, akkor a kis kép linkje mindig vezessen arra a blogra, amelyikre az én képem vezet! (Én nem tudtam a képre tenni a linket, ezért az alatt van!)
 
Akiknek küldöm:
(ennyi blogot ismerünk:()

12 dolog a küldő blogjáról:
 
Mit gondolsz Arianáról?
Ariana egy fenhéjázó hercegkisasszony. Jelenleg nem a kedvenc, de hát ez alap, hiszen a női karaktereket ki nem állhatjuk. xd
Eddig a kedvenc szereplőd?
Aron :3
Ha írnék egy extra fejezetet az kiről szóljon, és E/3-ba írjam azt?
Mindenképp Ariana gyermekkoráról, és igen.
Mi a véleményed a fogalmazásomról?
Nekünk tetszik, szép, nincs túl bonyolítva J
Vajon ki lesz az a személy, aki megbuktatja a mi kis hercegnőnket?
Aron vagy Jeremy
Hogy tetszik a blog címe?
Találó :D
Aron valaha bátrabb lesz?
Persze, annak kell lennie :D

12 kérdés:
 
- Ki a kedvenc szereplőd?
- Milyen szerinted a design?
- Trailer hogy tetszik? 
- Mit gondolsz az alapsztoriról?
- Szerinted Rebekának és Bencének van jövője?
- Milyen a fogalmazás?
- Jó, hogy két szemszögű?
- Jobb lenne, ha kicsit gyorsabban haladna a cselekmény?
- Mi a véleményed a két főszereplőről?
- Elegendő a leírás?
- Mi a véleményed a szándékos, vicces fejezetcímekről?
- Szemétség, hogy Rebeka elől ennyi mindent eltitkol Bence?
- Szerinted mi lesz ennek az egész vége: happy end vagy sírás rívás? 

2015. május 5., kedd

Ötödik fejezet - Apák gyöngye

Hi, eberybody! :D Ne haragudjatok, tegnap elmondhatatlanul pocsék kedvem volt, ezért teljesen kiment a fejemből, hogy hétfőn új fejezetet kéne posztolnom, és most Pertli sincs otthon ><. Igen, ha már itt tartunk: arra jöttünk rá, hogy nyáron sajna csúszni fognak a részek, mivel kb 5-6 hét be van táblázva nekünk, de majd próbálkozunk. :* Most még csak annyi, hogy hálásak vagyunk a 6 feliratkozónak, köszönjük! :) 
Ps. Folytassátok a kommentelést és a feliratkozást! ^^ (gőzöm sincs miért ilyen szellősen illeszti be, nézzétek el)


Aoi és Pertli.


Ötödik fejezet - Apák gyöngye

Bence szemszöge



Az ajtó felé kaptam a fejem. Ki zavarhat ilyenkor? – gondoltam, amikor apám édes hangja csendült fel, hogy nyissam ki. Ijedten a lányra néztem, aki látszólag nem értett semmit, ezért gyorsan belöktem a fürdőszobába, és be is zártam. Remélem, érti, hogy miért tettem… Összekócoltam a hajam, továbbá valami álmos képet próbáltam vágni.


- He? – nyitottam ajtót. Apa ingerülten baktatott be a szobámba...a anyámat keresi, kidobom a teraszra, az biztos!

- Nem meg nem mondtam, hogy ne hozzál fel nőket?! – kérdezte idegesen. Megvontam a vállam, nem nőket hoztam fel, csak egy lányt, és ő inkább csak munkatárs, szóval nem tudom, mi baja. Amúgy sincs semmi köze, nekem ő nem parancsolhat!

 - De, és? – néztem rá üres tekintettel. Ló módjára kifújta a levegőt, kaptam egy agymosást, majd távozott őnagysága. – Kijöhetsz!

- Mégis mi volt ez az egész? Nem azt mondtad, hogy jóban vagy apáddal? - vont kérdőre. Mikor hazudtam én le ekkorát?! Hihetetlen, ez kész! Sosem hittem volna, hogy eddig süllyedek.

- Jóba vagyok – vigyorogtam. Istenem, miért ilyen kibaszott nehéz hazudni?

- Persze, ezek után el is hiszem! Akkor miért szidott le, és miért rejtettél el előle? - faggatott tovább.

Mit érdekli? Nem akarok gonosz lenni, de nem fogok egy tök idegennek kitálalni a szüleimmel való kapcsolatomról.

– Nem szereti, ha lányokkal lógok – hazudtam tovább.

- Aham, persze... Mindegy, nem érdekes. Inkább akkor mutasd meg, hol fogok aludni.

– Az ágyon – vettem le az említett tárgyról egy paplant és párnát. Az ágy mellé megcsináltam a helyem, majd lefeküdtünk mindketten; hajnali négy óra volt, nekünk pedig hétre a parton kellett lennünk. Ő is bebújt a pihi-puha ágyamba, majd még egyszer mondta, hogy cserél velem, de elutasítottam; udvariasságra neveltek.
Én viszonylag tök hamar bealudtam, egyáltalán nem zavart a kemény padló. Azt hiszem, olyan vagyok, mint a kutyák! Még a szögön is elalszanak. Vagy azok nem a kutyák?

***
Másnap reggel kimondottan kipihenten ébredtem, amit igencsak furcsáltam. Mennyi lehet az idő? – néztem a telefonomra, ami szinte kiégte a retinám, de azért láttam a pontos időt: kilenc harminc! Elkéstünk! – pattantam fel.

– Fél tíz van! – dobtam Rebeka fejére a párnám, miközben már fél lábbal a farmer halász nadrágomba voltam.

- Hogy mennyi? – ugrott ki egyetlen szavamra az ágyból, és ő is rohamosan készülődni kezdett. Veszekedtem volna egy sort, hogy miért nem keltett fel, de rájöttem, hogy nekem ő semmim, ezért nem vonhatom kérdőre. Igaz is, iskola időszakban is mindig a telefonomra keltem, nem tudom, most mit vártam…
Gyorsan meg voltunk mindennel – meg sem fésülködtem -, leszaladtunk a buszmegállóba, de szerencsétlenségünkre a következő csak fél óra múlva indult, ezért egy hirtelen jött ötlettől vezérelve ló halálába futni kezdtünk a part felé.
Száguldoztunk bokron, nénin, baba kocsin, rakparton keresztül, míg nem végre a megbeszélt pontra érkeztünk. Sose hittem volna, hogy munka alatt többet fogok futni, mint valaha egy testnevelés órán. Rebekára pillantottam. Hé, ez itt hol fair?! Én itt majd’ megdöglök, erre ő csillog-villog, még meg sem izzadt! Edzenem kéne, azt hiszem…
A parton már csak egy csoport gyerek volt, sejtésem szerint, a mi csoportunk; szegények látványosan unták a fejüket. Már indultam volna el, de Béla úgy gondolta, hogy most van itt az ideje lecseszni minket, ezért, mint hülye gyerek elénk érkezve őrült módon ordítani kezdett. Miközben osztotta az észt azt vettem észre, hogy valójában csak Sorstársamat bántsa, amit igazán nem tudtam hová tenni. Aztán leesett a húsz fillér; előítéletes nyomorék ez a góré is, akár a többi.

- Már elnézést, de én is késtem – emeltem fel a kezem, hogy lássa, én is ott vagyok.

- Ugyan – intett le, miközben a nap megcsillant kopasz fején -, biztos vagyok benne, hogy a kis hölgy tehet róla, de ne aggódj, megoldóm – mosolygott rám.

- Nem kell – fogtam csuklón a lányt, és inkább oda vonszoltam a gyerekekhez. Amikor odaértünk a csemeték tapsolni kezdtek, nem hiába, hiszen tényleg csoda, hogy oda értünk. Végig néztem a csürhén; nem is olyan rossz, a legkisebb is körülbelül tíz éves, legidősebb tizenhat.  – So, everybody – csaptam össze a tenyerem. – Elnézést a késésért, de ígérem, kárpótolunk majd titeket – vigyorodtam el. – Engem lehet a megváltónak, avagy Bencének hívni – mutatkoztam be, majd Rebekára néztem. – Ő pedig Bébus – találtam ki neki gyorsan valami nevet, mire a gyerekek nevetni kezdtek. Ő csak sóhajtott – úgy tűnik, nem szereti, ha a nevével viccelek.

– Rebeka is megteszi – mosolyogott a rájuk bízottakra. Ők megértően bólintottak, és érdeklődtek a további programról. Szerencsémre vonaton át tudtam tanulmányozni a program-tervet, és valami csoda folytán meg is jegyeztem őket, ezért gond nélkül el regéltem nekik; séta hajókázás, túra, majd este tábor tűznél szalonna sütés. Hm, bárcsak én is gyerek lennék! Élvezhetném a tábort meg minden... Áh, mindegy! Úgyis késtük, kezdjük.

- Rendben, gyerekek! – csaptam össze újra a kezem. – A következő program csak akkor hajtható végbe, ha mindenki okos és óvatos lesz, mert ha meglátok valakiket a vízbe fulladni, esküszöm, a cápáknak adom őket! – próbáltam szigorú lenni, de erre csak azt kaptam, amit Rebeka a gúnynévre; kinevetést. Ennyire nem volna félelmetes természetem? Ám legyen, akkor leszek jó fej. Elmosolyodtam, nyár van, táborban vagyok, annyi az alap, hogy olyan emléket okozok ezeknek a törpéknek, amit sose felejtenek el. Igen, ennyi idősen én is mindig olyat akartam, egy olyat, amiről egész suli időszakba álmodozhatok, és majd a szünet következtébe könyöröghetek a szüleimnek, hogy hadd menjek, ők pedig nagy nehezen, de elengednek. Csakhogy nekem nem volt ilyenem, engem sosem engedtek semmilyen táborba, helyette mindenféle hülye tenger partokra vittek. Nem mondom, hogy nem élveztem, szép helyek voltak, de akkor is! A magyar tengerhez semmi nem fogható!

- Akkor álljatok sorba – mondta segédem. Köszönésképpen rámosolyogtam, a gyerekek pedig tettét, amit kért. Legalább rá hallgatnak. Megdumáltam vele, hogy én megyek elől, ő menjen hátul, nehogy valaki tényleg eltűnjön. Kicsit futottunk is a kikötőhöz, de azért elértük a hajót. Kiadtam a parancsot, hogy senki nem ugrik sehová, senki nem lök senkit sehová, és viselkedjenek ember módjára. Tisztelegtek, amin csak nevetni tudtam, majd elmentek a Balatont szemlélni. Én is a korláthoz sétáltam, rátámaszkodtam, és figyeltem a szép, nyári, kék, felhőmentes égboltot. Amikor az ember itt áll, arcát fújja a meleg, nyári szellő, eszébe sem jut az iskola. Azok a zord napok, amik ugyanúgy telnek; felkelsz, iskolába mész, haza, tanulás, és alvás. Ez megy kilenc hónapon keresztül, és csodálják a szülők, ha ez megszűnik három hónapra, akkor a gyerek kicsit őrültebb lesz? Nem csodálom, hogy nyáron nincs iskola, ilyen csodás időben ki lenne képes a terembe hallgatni a tanár magyarázatát? Még a legstréberebb se! Oldalra fordultam, ott állt mellett a tegnap megismert nő, akivel már aludtam is együtt. Na, srácok, ki képes erre? Csakis Bence! – vigyorodtam el.

- Mizu? – zavartam meg a nézelődésbe.

- Jó ez a nyugi! – mosolygott vissza. Ki nyújtózkodott, majd egy olyan tizenhat év körüli szőke, kék szemű, nagy pofájú fiúcska odajött hozzánk. Azt hiszem, ez is a mi csoportunkba van…

- Sziasztok! – támaszkodott ki mellettünk, és perverz vigyorral az arcán méregetni kezdte Rebekát. A mai tizenévesek… Mi is visszaköszöntünk, de ő azért sem vette le méregető pillantását Sorstársamról. – Mondd csak, mi a neved? – szólította meg végre. Én természetesen nem figyeltem oda, mindent akaratom ellenére hallottam!

- Rebeka – válaszolta. A srác megfordult, és most a hátát támasztotta a korlátnak.

- Olyan szép a neve, akár a külseje – mondta direkt olyan hangosan, hogy mi is halljuk.

– Aha, köszi... Mit szeretnél? – nézett rá unottan.

- A szép hölgy társaságát - pillantott rá oldalasan. Tch, a kis bájgúnár!

- Sorry, fiam, de most velem van megbeszélni valója! - fordultam feléjük mosolyogva. A fiú morcosan beletúrt ecsethez hasonló szőke hajába, a kék ujjatlan pólója nyakából kiakasztotta a napszemüvegét, és inkább a szeme elé rakta.

- Akkor majd később - ment el sóhajtva.

- Páva… - sóhajtott szerencsétlenem. Átöleltem a vállánál, és magamhoz húztam. Engem is sokkolna, ha egy ilye fiú jönne oda hozzám. Egy, hogy nézett má’ ki? Kettő, nagyon emlékeztetett valakire… Három, fiú és én is az vagyok!

- Figyelj, szerintem tetszettél neki - nevettem fel.

- Hát, reméljük, hogy nem! - vágott ijedt képet.

Háton veregettem, olyan naiv egy kislány. Oda hajoltam a füléhez, és belesúgtam, hogy „de”.

- Csak bepróbálkozott egy szar dumával. Ez semmit nem jelent, legfeljebb azt, hogy le akarta magát járatni – magyarázkodott. Most törjem össze a rózsaszín felhőit, vagy mondjam, hogy igaza van édesemnek? Na, nem, imádok piszkálódni, azért is húzom az agyát! Vagy nem kéne? Nyár van, inkább jól kéne éreznünk magunkat.

- És még hányszor befog – ingattam meg ismét a fejem a fiú után bámulva.

- Sok sikert neki! - nevetett zavartan.

– Tudod – dőltem a korlátnak, majd őt kezdtem méregetni. – Ha a pasid lennék, nem örülnék, hogy ilyen simán kezeled a flörtöléseket – vigyorodtam el.

- Tudod, ilyen nyomik, mint ez- a fejével a srác felé mutatott. - Esélyt se kapnak a normális lányoknál... Csak nevetségesek, ezért nem veszem komolyan. Másfelől, szingli vagyok.

Felnevettem. Hihetetlen! Ez a nő mindent megtud, magyarázni! És szingli volna? Nem úgy veszem észre, nagyon kötött.

– Csodálod? Akik normálisak és odamennek a lányokhoz, őket lekoptatjátok, mert ők csúnyák, kövérek. Akik pávák azokat néha-néha elkülditek, de legtöbbször csak pár hetes kapcsolat – mondtam el szívem búját. Igen, sokszor kihasználtak a lányok. Az olyanok, mint Ilonka, ezért is rettegek tőle.

- Hát én nem tudom... Téged se koptattalak le... És nem vagy se kövér, se csúnya se páva...

Nagyokat pislogtam rá. Ez jeleket küld felém! Tuti, megérzem az ilyet! Ó, de még milyen jeleket... "Kihasznállak, muhahaha" jeleket.

– Ezt mire véljem? – vigyorogtam tovább.

- Hát, semmire. De szerintem te se gondoltad magadról eddig se, hogy csúnya, kövér, vagy páva lennél.

Visszafordultam, és a vizet kezdtem újra nézni. Nem is olyan rossz ez a lány... Talán, tényleg jó lesz ez a nyár.

– Köszi – motyogtam halkan.