Te Jézus!

Sziasztok! :D Hihetetlen, díjat kaptunk ilyen rövid idő alatt. Pfú, nagyon boldogok lettünk tőle. :D Hálánk örökké üldözzön :$

 >Akitől a díjat kaptuk<

Szabályok:

- Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!

- Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad!

- Írj 12 dolgoyt annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad! (nem írhatod azt, amit ő már leírt!)

- 12 dolog a saját blogodról!

- Válaszolj a 12 kérdésre!

- Tegyél fel 12 kérdést, a saját blogoddal kapcsolatban!

- Kommentelj annak a blogjára, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés, legyen az kritika, véleményezés, vagy esetleges tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy ez építő jellegű legyen!

- Cseréljetek linket egymással!

- Legalább 12 embernek küld tovább!

- Ha beszállsz ebbe a projektbe, akkor a kis kép linkje mindig vezessen arra a blogra, amelyikre az én képem vezet! (Én nem tudtam a képre tenni a linket, ezért az alatt van!)

 

Akiknek küldöm:

Murder - A szemtanú 

Az álarc mögött 

Fallin' For You

Close...

Elveszve a sötétségben

Igaz szerelem nem ismer akadályt

(ennyi blogot ismerünk:()

12 dolog a küldő blogjáról:

 

Mit gondolsz Arianáról?

Ariana egy fenhéjázó hercegkisasszony. Jelenleg nem a kedvenc, de hát ez alap, hiszen a női karaktereket ki nem állhatjuk. xd
Eddig a kedvenc szereplőd?

Aron :3
Ha írnék egy extra fejezetet az kiről szóljon, és E/3-ba írjam azt?

Mindenképp Ariana gyermekkoráról, és igen.
Mi a véleményed a fogalmazásomról?

Nekünk tetszik, szép, nincs túl bonyolítva J
Vajon ki lesz az a személy, aki megbuktatja a mi kis hercegnőnket?

Aron vagy Jeremy
Hogy tetszik a blog címe?

Találó :D
Aron valaha bátrabb lesz?

Persze, annak kell lennie :D

12 kérdés:

 

- Ki a kedvenc szereplőd?

- Milyen szerinted a design?

- Trailer hogy tetszik? 

- Mit gondolsz az alapsztoriról?

- Szerinted Rebekának és Bencének van jövője?

- Milyen a fogalmazás?

- Jó, hogy két szemszögű?

- Jobb lenne, ha kicsit gyorsabban haladna a cselekmény?

- Mi a véleményed a két főszereplőről?

- Elegendő a leírás?

- Mi a véleményed a szándékos, vicces fejezetcímekről?

- Szemétség, hogy Rebeka elől ennyi mindent eltitkol Bence?

- Szerinted mi lesz ennek az egész vége: happy end vagy sírás rívás? 

Ötödik fejezet - Apák gyöngye

Hi, eberybody! :D Ne haragudjatok, tegnap elmondhatatlanul pocsék kedvem volt, ezért teljesen kiment a fejemből, hogy hétfőn új fejezetet kéne posztolnom, és most Pertli sincs otthon ><. Igen, ha már itt tartunk: arra jöttünk rá, hogy nyáron sajna csúszni fognak a részek, mivel kb 5-6 hét be van táblázva nekünk, de majd próbálkozunk. :* Most még csak annyi, hogy hálásak vagyunk a 6 feliratkozónak, köszönjük! :) 
Ps. Folytassátok a kommentelést és a feliratkozást! ^^ (gőzöm sincs miért ilyen szellősen illeszti be, nézzétek el)

Aoi és Pertli.

Ötödik fejezet - Apák gyöngye

Bence szemszöge

Az ajtó felé kaptam a fejem. Ki zavarhat ilyenkor? – gondoltam, amikor apám édes hangja csendült fel, hogy nyissam ki. Ijedten a lányra néztem, aki látszólag nem értett semmit, ezért gyorsan belöktem a fürdőszobába, és be is zártam. Remélem, érti, hogy miért tettem… Összekócoltam a hajam, továbbá valami álmos képet próbáltam vágni.

- He? – nyitottam ajtót. Apa ingerülten baktatott be a szobámba...a anyámat keresi, kidobom a teraszra, az biztos!

- Nem meg nem mondtam, hogy ne hozzál fel nőket?! – kérdezte idegesen. Megvontam a vállam, nem nőket hoztam fel, csak egy lányt, és ő inkább csak munkatárs, szóval nem tudom, mi baja. Amúgy sincs semmi köze, nekem ő nem parancsolhat!

 - De, és? – néztem rá üres tekintettel. Ló módjára kifújta a levegőt, kaptam egy agymosást, majd távozott őnagysága. – Kijöhetsz!

- Mégis mi volt ez az egész? Nem azt mondtad, hogy jóban vagy apáddal? - vont kérdőre. Mikor hazudtam én le ekkorát?! Hihetetlen, ez kész! Sosem hittem volna, hogy eddig süllyedek.

- Jóba vagyok – vigyorogtam. Istenem, miért ilyen kibaszott nehéz hazudni?

- Persze, ezek után el is hiszem! Akkor miért szidott le, és miért rejtettél el előle? - faggatott tovább.

Mit érdekli? Nem akarok gonosz lenni, de nem fogok egy tök idegennek kitálalni a szüleimmel való kapcsolatomról.

– Nem szereti, ha lányokkal lógok – hazudtam tovább.

- Aham, persze... Mindegy, nem érdekes. Inkább akkor mutasd meg, hol fogok aludni.

– Az ágyon – vettem le az említett tárgyról egy paplant és párnát. Az ágy mellé megcsináltam a helyem, majd lefeküdtünk mindketten; hajnali négy óra volt, nekünk pedig hétre a parton kellett lennünk. Ő is bebújt a pihi-puha ágyamba, majd még egyszer mondta, hogy cserél velem, de elutasítottam; udvariasságra neveltek.

Én viszonylag tök hamar bealudtam, egyáltalán nem zavart a kemény padló. Azt hiszem, olyan vagyok, mint a kutyák! Még a szögön is elalszanak. Vagy azok nem a kutyák?

***

Másnap reggel kimondottan kipihenten ébredtem, amit igencsak furcsáltam. Mennyi lehet az idő? – néztem a telefonomra, ami szinte kiégte a retinám, de azért láttam a pontos időt: kilenc harminc! Elkéstünk! – pattantam fel.

– Fél tíz van! – dobtam Rebeka fejére a párnám, miközben már fél lábbal a farmer halász nadrágomba voltam.

- Hogy mennyi? – ugrott ki egyetlen szavamra az ágyból, és ő is rohamosan készülődni kezdett. Veszekedtem volna egy sort, hogy miért nem keltett fel, de rájöttem, hogy nekem ő semmim, ezért nem vonhatom kérdőre. Igaz is, iskola időszakban is mindig a telefonomra keltem, nem tudom, most mit vártam…

Gyorsan meg voltunk mindennel – meg sem fésülködtem -, leszaladtunk a buszmegállóba, de szerencsétlenségünkre a következő csak fél óra múlva indult, ezért egy hirtelen jött ötlettől vezérelve ló halálába futni kezdtünk a part felé.

Száguldoztunk bokron, nénin, baba kocsin, rakparton keresztül, míg nem végre a megbeszélt pontra érkeztünk. Sose hittem volna, hogy munka alatt többet fogok futni, mint valaha egy testnevelés órán. Rebekára pillantottam. Hé, ez itt hol fair?! Én itt majd’ megdöglök, erre ő csillog-villog, még meg sem izzadt! Edzenem kéne, azt hiszem…

A parton már csak egy csoport gyerek volt, sejtésem szerint, a mi csoportunk; szegények látványosan unták a fejüket. Már indultam volna el, de Béla úgy gondolta, hogy most van itt az ideje lecseszni minket, ezért, mint hülye gyerek elénk érkezve őrült módon ordítani kezdett. Miközben osztotta az észt azt vettem észre, hogy valójában csak Sorstársamat bántsa, amit igazán nem tudtam hová tenni. Aztán leesett a húsz fillér; előítéletes nyomorék ez a góré is, akár a többi.

- Már elnézést, de én is késtem – emeltem fel a kezem, hogy lássa, én is ott vagyok.

- Ugyan – intett le, miközben a nap megcsillant kopasz fején -, biztos vagyok benne, hogy a kis hölgy tehet róla, de ne aggódj, megoldóm – mosolygott rám.

- Nem kell – fogtam csuklón a lányt, és inkább oda vonszoltam a gyerekekhez. Amikor odaértünk a csemeték tapsolni kezdtek, nem hiába, hiszen tényleg csoda, hogy oda értünk. Végig néztem a csürhén; nem is olyan rossz, a legkisebb is körülbelül tíz éves, legidősebb tizenhat.  – So, everybody – csaptam össze a tenyerem. – Elnézést a késésért, de ígérem, kárpótolunk majd titeket – vigyorodtam el. – Engem lehet a megváltónak, avagy Bencének hívni – mutatkoztam be, majd Rebekára néztem. – Ő pedig Bébus – találtam ki neki gyorsan valami nevet, mire a gyerekek nevetni kezdtek. Ő csak sóhajtott – úgy tűnik, nem szereti, ha a nevével viccelek.

– Rebeka is megteszi – mosolyogott a rájuk bízottakra. Ők megértően bólintottak, és érdeklődtek a további programról. Szerencsémre vonaton át tudtam tanulmányozni a program-tervet, és valami csoda folytán meg is jegyeztem őket, ezért gond nélkül el regéltem nekik; séta hajókázás, túra, majd este tábor tűznél szalonna sütés. Hm, bárcsak én is gyerek lennék! Élvezhetném a tábort meg minden... Áh, mindegy! Úgyis késtük, kezdjük.

- Rendben, gyerekek! – csaptam össze újra a kezem. – A következő program csak akkor hajtható végbe, ha mindenki okos és óvatos lesz, mert ha meglátok valakiket a vízbe fulladni, esküszöm, a cápáknak adom őket! – próbáltam szigorú lenni, de erre csak azt kaptam, amit Rebeka a gúnynévre; kinevetést. Ennyire nem volna félelmetes természetem? Ám legyen, akkor leszek jó fej. Elmosolyodtam, nyár van, táborban vagyok, annyi az alap, hogy olyan emléket okozok ezeknek a törpéknek, amit sose felejtenek el. Igen, ennyi idősen én is mindig olyat akartam, egy olyat, amiről egész suli időszakba álmodozhatok, és majd a szünet következtébe könyöröghetek a szüleimnek, hogy hadd menjek, ők pedig nagy nehezen, de elengednek. Csakhogy nekem nem volt ilyenem, engem sosem engedtek semmilyen táborba, helyette mindenféle hülye tenger partokra vittek. Nem mondom, hogy nem élveztem, szép helyek voltak, de akkor is! A magyar tengerhez semmi nem fogható!

- Akkor álljatok sorba – mondta segédem. Köszönésképpen rámosolyogtam, a gyerekek pedig tettét, amit kért. Legalább rá hallgatnak. Megdumáltam vele, hogy én megyek elől, ő menjen hátul, nehogy valaki tényleg eltűnjön. Kicsit futottunk is a kikötőhöz, de azért elértük a hajót. Kiadtam a parancsot, hogy senki nem ugrik sehová, senki nem lök senkit sehová, és viselkedjenek ember módjára. Tisztelegtek, amin csak nevetni tudtam, majd elmentek a Balatont szemlélni. Én is a korláthoz sétáltam, rátámaszkodtam, és figyeltem a szép, nyári, kék, felhőmentes égboltot. Amikor az ember itt áll, arcát fújja a meleg, nyári szellő, eszébe sem jut az iskola. Azok a zord napok, amik ugyanúgy telnek; felkelsz, iskolába mész, haza, tanulás, és alvás. Ez megy kilenc hónapon keresztül, és csodálják a szülők, ha ez megszűnik három hónapra, akkor a gyerek kicsit őrültebb lesz? Nem csodálom, hogy nyáron nincs iskola, ilyen csodás időben ki lenne képes a terembe hallgatni a tanár magyarázatát? Még a legstréberebb se! Oldalra fordultam, ott állt mellett a tegnap megismert nő, akivel már aludtam is együtt. Na, srácok, ki képes erre? Csakis Bence! – vigyorodtam el.

- Mizu? – zavartam meg a nézelődésbe.

- Jó ez a nyugi! – mosolygott vissza. Ki nyújtózkodott, majd egy olyan tizenhat év körüli szőke, kék szemű, nagy pofájú fiúcska odajött hozzánk. Azt hiszem, ez is a mi csoportunkba van…

- Sziasztok! – támaszkodott ki mellettünk, és perverz vigyorral az arcán méregetni kezdte Rebekát. A mai tizenévesek… Mi is visszaköszöntünk, de ő azért sem vette le méregető pillantását Sorstársamról. – Mondd csak, mi a neved? – szólította meg végre. Én természetesen nem figyeltem oda, mindent akaratom ellenére hallottam!

- Rebeka – válaszolta. A srác megfordult, és most a hátát támasztotta a korlátnak.

- Olyan szép a neve, akár a külseje – mondta direkt olyan hangosan, hogy mi is halljuk.

– Aha, köszi... Mit szeretnél? – nézett rá unottan.

- A szép hölgy társaságát - pillantott rá oldalasan. Tch, a kis bájgúnár!

- Sorry, fiam, de most velem van megbeszélni valója! - fordultam feléjük mosolyogva. A fiú morcosan beletúrt ecsethez hasonló szőke hajába, a kék ujjatlan pólója nyakából kiakasztotta a napszemüvegét, és inkább a szeme elé rakta.

- Akkor majd később - ment el sóhajtva.

- Páva… - sóhajtott szerencsétlenem. Átöleltem a vállánál, és magamhoz húztam. Engem is sokkolna, ha egy ilye fiú jönne oda hozzám. Egy, hogy nézett má’ ki? Kettő, nagyon emlékeztetett valakire… Három, fiú és én is az vagyok!

- Figyelj, szerintem tetszettél neki - nevettem fel.

- Hát, reméljük, hogy nem! - vágott ijedt képet.

Háton veregettem, olyan naiv egy kislány. Oda hajoltam a füléhez, és belesúgtam, hogy „de”.

- Csak bepróbálkozott egy szar dumával. Ez semmit nem jelent, legfeljebb azt, hogy le akarta magát járatni – magyarázkodott. Most törjem össze a rózsaszín felhőit, vagy mondjam, hogy igaza van édesemnek? Na, nem, imádok piszkálódni, azért is húzom az agyát! Vagy nem kéne? Nyár van, inkább jól kéne éreznünk magunkat.

- És még hányszor befog – ingattam meg ismét a fejem a fiú után bámulva.

- Sok sikert neki! - nevetett zavartan.

– Tudod – dőltem a korlátnak, majd őt kezdtem méregetni. – Ha a pasid lennék, nem örülnék, hogy ilyen simán kezeled a flörtöléseket – vigyorodtam el.

- Tudod, ilyen nyomik, mint ez- a fejével a srác felé mutatott. - Esélyt se kapnak a normális lányoknál... Csak nevetségesek, ezért nem veszem komolyan. Másfelől, szingli vagyok.

Felnevettem. Hihetetlen! Ez a nő mindent megtud, magyarázni! És szingli volna? Nem úgy veszem észre, nagyon kötött.

– Csodálod? Akik normálisak és odamennek a lányokhoz, őket lekoptatjátok, mert ők csúnyák, kövérek. Akik pávák azokat néha-néha elkülditek, de legtöbbször csak pár hetes kapcsolat – mondtam el szívem búját. Igen, sokszor kihasználtak a lányok. Az olyanok, mint Ilonka, ezért is rettegek tőle.

- Hát én nem tudom... Téged se koptattalak le... És nem vagy se kövér, se csúnya se páva...

Nagyokat pislogtam rá. Ez jeleket küld felém! Tuti, megérzem az ilyet! Ó, de még milyen jeleket... "Kihasznállak, muhahaha" jeleket.

– Ezt mire véljem? – vigyorogtam tovább.

- Hát, semmire. De szerintem te se gondoltad magadról eddig se, hogy csúnya, kövér, vagy páva lennél.

Visszafordultam, és a vizet kezdtem újra nézni. Nem is olyan rossz ez a lány... Talán, tényleg jó lesz ez a nyár.

– Köszi – motyogtam halkan.

 

Negyedik fejezet - Éjszaka baglyai

Sziasztok! :D Köszönjük szépen a visszajelzéseket és a feliratkozókat! :) Nagyon örülünk nekik! ^^ És, mint észrevehettek már, minden hétfőn új rész, szóval ma is :D Jó olvasást! :3
Ps. írjatok megjegyzést és iratkozzatok fel! :)

Aoi és Pertli.

Rebeka szemszöge


Késő este értem vissza a szállásra. Elbúcsúztam Bencétől, mivel ő nem velünk lakik.

Óvatosan nyitottam ki az ajtót, nehogy felébredjenek a lányok, de mindegy volt, a három fruska az ágyon ült.

- Sziasztok! - köszöntem nekik kedvesen. Valamiért azt láttam a szemükben, hogy ők még annyira sem örültek nekem, mint én nekik.

- Látom, elvoltatok Bencével... - jegyezte meg szúrósan a barna hajú lány. Mi köze van hozzá? Elég ideges lettem.

- Igen, ha tudni akarod, elvoltunk! Ha tudni akarod, nagyon is jól éreztem magam vele, és szerintem, ő is velem, nem úgy, mint egyesekkel - vágtam vissza morcosan.

- Te mekkora egy ribanc vagy! - kiabálta Ilonka, Bence eredeti párja. Hát én mindjárt felrobbanok! Még ő mondja nekem, hogy ribanc! Ő, aki tényleg az! Ezt mégsem hagyhattam annyiban! Szerintem az, hogy valakivel együtt töltesz egy napot, még nem bűn.

- Szerintem kettőnk közül, ez az állítás csakis rád igaz! A helyedben alaposan magamba néznék! Nem én nyomultam, már másoknak kellemetlen módon egy ismeretlen srácra!

Szóval, nagyon gyorsan fogd be azt a retkes pofádat! - fakadtam ki végre őszintén.

- Na, most állj le kis csajszi! Velünk így senki nem beszélhet! - Ilonka felállt, és vadállat módjára közeledni kezdett felém. Az apró szobába tapintható volt a feszültség. Nem szoktam eljutni a verekedésig, nem vagyok egy erőszakos ember, de ha valaki felnyomja az agyamat, akkor semmi és senki nem állíthat meg. A lány csak jött, én hátráltam, egészen addig, amíg bele nem ütköztem az ágyamba. Mélyen a szemébe néztem, vettem egy mély levegőt és megpróbáltam lenyugodni. Ilonka elért hozzám, és lassan, idegbeteg hangon motyogni kezdett:

- Rebeka... Nekem kell az a fiú! Érted? És egy ilyen kis senki, mint te, nem fogja elvenni tőlem! Még soha, senki nem nyúlta le senkimet! És most se fogja! Tehát, ha jót akarsz magadnak, akkor ezzel - lassan végigmutatott magán -, nem fogsz szórakozni egy fiúért! - Kiakadtam. Elöntött a düh.

- És, ha én rossz kislány leszek, és szórakozni fogok ezzel? - vigyorogtam gúnyosan, és én is végigmutattam a lányon, pont úgy, ahogy előbb ő. Nem válaszolt... Behunyta a szemét, és a következő pillanatban nekem esett. Tiszta erőből tépni kezdte a hajamat, és rugdosni mindenemet, amit csak tudott. Bekattant. Ebben a helyzetben én sem hagyhattam magamat, elszabadultam tőle, és egy hatalmas ülést mértem az arcába ököllel. Ilonka felsikoltott, és gyilkos szemekkel bámult rám. - Ringyó! - sziszegtem. Izzottam, és azt éreztem, ha nem megyek el, akkor itt ennél sokkal rosszabb dolgok fognak történni. Felkaptam a telefonomat, párnámat, takarómat és kitörtettem a folyosóra. Bentről üvöltözést és zokogást hallottam. Nem hatott meg a kis liba sírása. De most vajon ki járt jobban? Természetesen ő. Én itt állok a folyosón és fogalmam sincs, hogy hol a francban aludjak. Feldúltan beülten a társalgóba, és nyomkodni kezdtem a telefonom. Elolvastam egy cikket a nyári topslágerekről, de mit sem segített, egyedül éreztem magam. Kezdtem kiborulni teljesen. A cuccaim felelőtlenül a három szajha szobájában vannak, és ki tudja, mit fognak velük csinálni. Nem tudom, miért, de megnyitottam a névjegyzéket, és Bence számára mentem rá, amit még a nap folyamán adott meg. Kicsöngött. Nagyjából fél perc után felvette és beleszólt:

- He? - szólt bele kómásan. Már biztos aludt. Lelkiismeret furdalásom lett, hogy felébresztettem a hisztim miatt, de most már mindegy is.

- Zavarlak? - kérdeztem bűnbánó hangon.

- Ki vagy? - kérdezte már kissé ébredtebb hangon. - Rebeka?

- Igen. Ne haragudj, hogy ilyen lehetetlen időpontban hívtalak! - folytattam a megbánást.

- Ó, nincs semmi - motyogta. - Gond van? - Azon törtem a fejem, hogy elmondjam- e neki a bajom, vagy valami hülyeséggel rázzam le? De ha már, egyszer felkeltettem, akkor igenis elpanaszkodom magamat.

- Hát tudod... Most éppen a társalgóban ülök... Mert egy kicsit összevesztem a lányokkal, főleg Ilonkával. Aztán eldurvult a helyzet, és az lett a vége, hogy behúztam neki... Nem szoktam ilyet, de most... - elcsuklott a hangom. Összeszedtem a gondolataimat és folytattam. - És most itt ülök a társalgóban... Fogalmam sincs, mit csináljak! Vélemény? - fejeztem be a mondandómat. Féltem, hogy csak le fog cseszni, amiért ilyen felelőtlen és ostoba voltam, de mindegy. Ő az egyetlen, aki legalább valamit mondani tud nekem.

- Komolyan úgy húztál be neki, hogy nem voltam ott?! - játszotta a vétődöttet. Felnevettem.

Ezek szerint, ő is úgy gondolja, hogy jól tettem, ami nagyon megnyugtató, de még most sem tudom, mi tevő legyek.

- Bocsánat! - mosolyogtam, amit ő sajnos nem láthatott. - Most mit kellene csinálnom, szerinted? Vissza nem mehetek, mert az csak rosszabb.

- Állj a sarokba, és gondolkodj el, hogy mit is tettél, kislányom - nevetett fel, majd hallatszott, hogy egy lágy dallamot kapcsol a háttérbe. - Aztán gyere ki a partra velem.

- Igenis! Köszönöm! Akkor a hamburgeresnél! - kinyomtam a telefont mielőtt meggondolta volna magát, és elindultam oda, ahol ma ebédeltünk. Lassan sétáltam, a beton csak úgy ontotta magából a meleget. Fáztam, ezért levettem a strandpapucsomat, és abban reménykedtem, hogy segít valamit a járda melegsége, de azon kívül, hogy a lábam nem fázott, semmit. Körülnéztem, de Bence még sehol sem volt. Igazából fogalmam sincs, hol lakhat, de reméltem, hamarosan megérkezik. Leültem a földre, és bámultam a vizet. Már vagy tíz perce csak az este eseményeit elemeztem, amikor egyszer csak elálmosodtam az unalomtól és az idegtől. Neki dőltem a korlátnak, és akaratom ellenére is elszunyókáltam.

Fogalmam sincs, mennyi időt tölthettem alvással, de amikor felébredtem, egy pulcsi volt a hátamon, és Bence ott ült mellettem. Nem vette észre, hogy felkeltem. Annyira örültem neki, hogy oldalról szorosan megöleltem, amitől egy kicsit megijedhetett, éreztem, ahogy megrándul a teste, de aztán ő is magához szorított.

- Köszönöm! - mondtam halkan.

- Ugyan, én sem tudtam elaludni – mosolygott rám. Csak meg akarta nyugtatni a lelkemet.

- Hát, nem úgy tűnt, amikor felhívtalak.

– Sosem derül ki, mit csináltam akkor – vigyorgott perverzen. Na, hozza a hülye, fiús dolgait!

De nem baj, most még ez is felvidított.

- Barom! - röhögtem.

– Okosan! – paskolta meg feje búbját. – Bencus szeret este kint lenni, és lógni, de szemeteket inkább a Balatonba dobja – vigyorodott el, majd felállt, felkapott, és a víz felé rohant velem. Sikítoztam, és próbáltam kiszabadulni a csúf szörny karmai közül, de nem sikerült. Már a stégen voltunk, amikor tényleg megijedtem, hogy beledob a vízbe. A telefonomat kezdtem keresni, de a kegyes úrfi, tájékoztatott,hogy nála van, mivel ott hevert mellettem amikor megérkezett, és ezért elrakta, de még jobban megnyugodhatok, mivel minden értéket a parton hagyott. Ezzel a lendülettel beleugrott a vízbe. Igazából, jobb idő volt a Balatonban, mint odakint, ezért nem is nyafogtam. Bence fuldoklott a nevetéstől, aztán, fogott, és lehúzott a víz alá.

- Te kis mocsok! - Most már, én se bírtam. Két fiatal, éjszaka közepén, fogyatékosok módjára, ott vihogott a Balatonban. Még vagy fél órát játszottunk, aztán kimásztunk a stégre, és elmentünk a cuccainkért.

- És most merre? Mert így, csupa vizesen nem sok mindent tudok kezdeni magammal... - aggodalmaskodtam.

– Ne haragudj, de kurva jó volt! – vigyorgott. – De... izé... Nem tudom, hogy normális- e ennyi idő után, de feljöhetsz hozzám.

- Hát… Végül is csak barátok vagyunk... Szóval nem bűn! - zavarba éreztem magam. -

Viszont... Ebbe a ruhába?

- Adhatok kölcsön - nevetett fel. Egy pillanatra végigfutott az agyamon ez a felajánlás, de nem találtam valami nyerő ötletnek.

- És, ha te bemennél a szállásra, és egy két ruhát összedobnál nekem? Én nem szeretnék oda visszamenni - néztem rá boci szemekkel.

– Megpróbálhatom – sóhajtotta kelletlenül, majd visszasietett a szobámba. Olyan tíz perc után visszatér egy szoknyával, fehérneműekkel, és egy rúzsfolttal. Ha az kifejezés lenne, hogy ideges lettem!

– Nesze! – adta át durcásan. Kész! Mindjárt visszarángatom ahhoz a kis ringyóhoz, és mind a kettőt felkötöm!

- Mi az a folt? Látom, most nem zavart a nyomulása! Azt hittem, más vagy és nem ugrasz a ribancokra, de tévedtem! Köszönöm, szerintem elalszok én a társalgóban is! - akadtam ki.

Értetlenül felé kapta a fejét.

– Miről beszélsz?! Rám mászott! – védekezett.

- Igen, ezt sejtettem! És gondolom, te nem nagyon ellenkeztél! - szidtam elszántan.

– Hát, persze! Mondd azt is, hogy két perc alatt fel is csináltam – forgatta meg a szemét. Azt hiszi, ki tudja magyarázni.

- Mért, nem? - Már én is éreztem, hogy túlzásba estem.

– Dehogy nem! – csattant fel. – Azt hittem, normális vagy... – baktatott el. Ne már! Igenis, normális vagyok! Csak...csak...ideges...

- Ne haragudj! Csak, tudom, milyen az a lány, és a rúzsfolt, nem volt egy szívderítő látvány - szégyelltem el magam. Végül is, semmi közöm hozzá, hogy mit csinál.

Mint, aki erre várt vigyorogva visszafordult.

– Egye fene, megbocsátok – mosolygott elégedetten. Megnyugodtam. Legalább, ezt az egy barátomat nem csesztem el.

- Akkor áll még a felajánlás?

– Persze, nem vagyok olyan köcsög, mint hiszed – indult el. Ezek szerint, még mindig nem a legjobb a kedve. Sebaj, talán megenyhül majd. Követtem egész úton, szinte szótlanul.

Nagyon fáztam, az éjszaka egyre hűvösebb volt, én pedig csupa vizesen itt rohangáltam az utcán. Igazából mit is keresek én, egy szinte idegen ember lakása felé tartva, kettéfagyva itt?

Lehet, mégsem olyan túl jó ötlet ez az egész. Nem volt időm, meggondolni úgy igazán ezt az egészet, mert megérkeztünk Bencéhez. Egy hatalmas hotelbe mentünk be, ahol túlságosan is udvariasak voltak velünk.

- Itt laksz? - kérdeztem.

– Meló ideje alatt, igen – ment a lifthez. – Száraz törülközőt majd hozzanak fel! – kiáltotta a portásnak. Szóval, meló ideje alatt.

- Értem - néztem körül a vörös padlószőnyeggel borított folyosón. Nem egy olcsó hely lehet, az tuti, de ezt persze nem mertem firtatni. Kinyitotta előttem a háromszáztizennégyes szoba ajtaját, és intett, hogy fáradjak be. Óvatosan beléptem a szobába. Egy gyönyörű, franciaágyas, hifivel, és minden tök jó cuccal felszerelt helység volt. - Hát... Ez egy kicsit jobb, mint az én melós lakásom - mondtam vigyorogva.

– Köszi, szüleim állják – ment be a fürdőbe, ahonnan hozott ki egy törülközőt. –

Siethetnének a többivel – utalt a száraz rongyra és átnyújtotta a kezében lévőt. Hát, nem valami feldobott a gyerek.

- Köszi. És...kaphatnék egy pólót vagy valamit, mivel pizsit azt nem hoztál - emeltem fel a karomon heverő ruhakupacot.

– Hát, persze... – motyogta zavartan. Oda sétált az egyik falhoz, ahol megfogott egy kilincset és elhúzta a "szekrényajtót". Keresgélt egy darabig, majd egy kék, "The Sea" feliratos pólót a hozzám vágott.

- Most utálsz? - bukott ki belőlem az, amin már rég agyaltam.

– Szerinted akkor már nem hagytalak volna faképnél? – kérdezte, miközben bekapcsolta a tévét. Annyira közömbös. Olyan kis undok béka!

- De, de akkor miért viselkedsz így? - faggattam tovább. Reméltem, végre elmondja, mi baja van.

– Hogy viselkedjek, amikor zavarban vagyok? – nevetett fel. Most én is zavarba jöttem, remek, már ketten fogunk itt semmit se csinálni. Nem válaszoltam, elmentem lezuhanyozni.

A vizes ruhámat a mosdóba dobtam, és felvettem száraz fehér neműket, Bence pólóját, ami elég viccesen állt rajtam. Találtam egy bontatlan fogkefét, amit kérdés nélkül elcsórtam, és megmostam a fogam. Megszárítottam a hajamat. Néztem magam, az egészalakos tükörben, és megállapítottam, hogy rohadt ciki lesz egy bugyiban mászkálni előtte. A vizes

farmershorton kívül nem sok mindent tudtam volna felvenni, ezért nem húztam tovább, kimentem a fürdőből. A fiú egy pillanatra rám nézett, de aztán visszakapta a tekintetét a tévére. Felsóhajtott, de nem szólt semmit. Egy-két perc múlva bevonult ő is a fürdőszobába.

Leültem az ágyra, és a telefonomat kezdtem nyomkodni. Kaptam egy SMS-t, Ilonkától.

Honnan tudja a számom? Kiakadtam, de aztán eszembe jutott, hogy mindenkinek ott van a társalgóban egy kis könyvecskében az elérhetősége. Ez állt az üzenetben:

" Szánalmas vagy, hogy a pasidat küldöd a holmidért, mert te beszartál, de talán ennél már csak az sajnálatra méltóbb, hogy egy nap után nála alszol. Remélem, jól szórakoztok,

Ilonka"

Nem vettem komolyan ezt az egész gyerekes üzengetést. Bencével semmit nem csinálunk, sőt még beszélni se beszélünk, szóval befoghatja a száját az összes képmutató ribanc. Nem fogom idegesíteni a fiút ezzel, sőt, magamat se. Egy gyors mozdulattal kitöröltem az SMS-t.

Bencének tíz perc se kellett, végzett mindennel. Ő se zavartatta magát, egy fehér felsőt, és egy boxer alsót viselt. Nagyon kellemetlen helyzet volt, amit egyikőnk se tudott kezelni.

- Nincs kedved PS-ezni? - törte meg a csendet.

- Milyen játékok vannak? - vigyorodtam el.

- GTA - csillant fel a szeme.

- Tökéletes! - egyeztem bele. Igazából, nem szoktam annyira játszani, de néha nem rossz dolog ez. Bekapcsoltuk a PS-t és befészkeltük magunkat az ágyba. Egyszer-kétszer szétlőttük egymást, de általában csapatot alkottunk, és úgy nyírtunk ki mindenkit. Órákon át csak nyomkodtuk a konzolt. Már vagy hajnali négy óra lehetett, amikor megkértem, hogy had menjünk el aludni. Kikapcsolta a játékot, és berakott egy akciófilmet DVD-n. Megállt a franciaágy előtt, és kérdőn pillantott rám, nagyjából, úgy ahogyan én rá.

- Hol fogok aludni? - kérdeztem.

- Természetesen a földön! - ugrott az ágyra.

- Tényleg? - fintorodtam el.

- Jó - adta meg magát, és folytatta volna, de az ajtókopogás megzavarta. Ki a franc lehet ilyenkor? 

Harmadik fejezet - Délután tini módra

Sziasztok! ^^ Íme a harmadik fejezet! Örülünk, hogy van már egy féliratkozónk, és egy megjegyzésünk. De kérlek titeket, kicsit aktívabban ;) Reméljük, ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket, és ha minden igaz kedden trailer *.* Jó olvasást! :D 

Aoi és Pertli.

Harmadik fejezet - Délután tini módra 

Bence szemszöge

Mondhatni örülök, hogy találtam egy normális embert. Először azt hittem, meg fogok halni, hiszen kibírná ki Lady Hisztivel? Hát, én biztos nem! Egyke vagyok, szóval nem vagyok hozzászokva… Rebeka, pedig nem tűnik valami nagy számnak, szóval biztos normális is. Legalább is, eddig az volt. Szép, lapockáig, barna haja van, kékes szeme és nem mondanám valami teltnek, de hé! Ki mondta, hogy csak a nagy mellű nők érdekelnek? Amúgy sem úgy gondolok erre a lányra, inkább csak egy ember, akitől nem kaptam frászt tíz másodperc alatt, mint egyesektől… - pillantottam a felénk lépdelő hiszti plasztikákra. Láttam, hogy Sortársam megforgatta a szemét, amin elmosolyodtam. Remélem, a tábor folyamán megtépi még az egyik ringyót!

- Sziasztok! – köszönt a szőke, kék szemű bombázó, akivel engem osztottak be. Egy farmer rövidnadrág, és egy fehér topp volt rajta, a szőke, háta közepéig érő hajába pedig egy barna napszemüveget tolt.

- Szia...Tudtommal, te már nem Bencének vagy a párja, szóval szerintem visszamehetsz a cicuskádhoz, és meg beszélhetitek, hogy legközelebb mikor festitek be egymás haját. Mellesleg, megjegyezném, hogy ideje lenne… - mondta gúnyosan. Váó, tud a csajszi! – vigyorodtam el büszkén. A kis ribi fújt egyet, majd valamit motyogott, és durcásan eltrappolt a barátnőjével. Ezek a mai lányok…

- Na, pacsit ide, büszke vagyok, lányom! - emeltem fel a kezem, hogy belecsapjon.

- Köszi, már rég el akartam küldeni a fenébe! Iszonyatosan idegesítőek! – Megvontam a vállam.

- Nyugodtan, szeretem a ribanc... - szám elé kaptam a kezem. - Lány bunyót - javítottam ki magam. Hihetetlen, hogy majdnem szemtől szembe leribancoztam volna! Hahó, Bence, nagyon összevesztél az illedelemmel?

 - Most rólam is ugyan azt gondolod, mint róluk? Ugyan olyan ostoba ringyónak nézel engem? - akadt ki, hallhatóan nagyon a lány. Ezt a kiakadást csak én nem értem? Ah, a lányokkal csak a baj van, jól gondoltam… Mindjárt fogom magam, és beállok egy meleg bárba rúd táncosnak, ott nincsenek lányok. Vagyis, csak leszbikusok, de az más tészta.

 - Ne harizz, drága, nem úgy gondoltam – mosolyogtam rá. – Messziről látszik, hogy te sokkal másabb vagy náluk – mondtam vigyorogva. Ha ezt is félreérthetően mondtam, meghalok. Érzem a halálom, a lányok veszélyesek!

- Nyalizással nem érsz el semmit...

- Ezt most hagyd abba! - fontam össze a kezem. - Nem fogok térdre borulni, csak mert őnagyságának nem tetszek - mondtam ki, amit gondoltam, majd gyorsan kijavítottam magam: - Vagyis, nem tetszik, amit mondtam  Inkább elindultam a magyar tenger felé.Út közbe ledobtam a felsőm, és a cipőm, így csak a térdnadrágom maradt rajtam. Éreztem, hogy jó pár tekintet rám tapadt, remélhetőleg nőké, majd ezt kiélvezve különös vigyorral besétáltam a vízbe.

 – Na, mérgelődsz még vagy jössz? – kiáltottam ki morgi medvének.

- Jól van, na! De ezt még megbeszéljük! - zárta le egy ideig a témát, majd bejött mellém a vízbe. Jézusom, meghalok! Mellettem van egy lány! Jó, ez nem vicces, ez gyökérség…

- Persze, persze! Szerezz labdát inkább - parancsolom, mint egy herceg. Szeretek hercegeskedni, még ha nincs is ilyen szó. Hiszen otthon is, amolyan herceg féle vagyok, azt hiszem. Megkapok mindent, nekem senki nem mer ellenkezni, kell ennél jobb? Kétlem!

- Nincs itt a kis csajszi, akinél van labda, szóval szerezz te labdát, hisz neked úgysem lehet nemet mondani - gúnyolódott a lány, akivel mai nap folyamán jutottam arra a döntésre, hogy vele lógom a nyaram. Jól át gondoltad? Biztos vagy benne? – szólalt meg kis Bence a fejemben.

– Jó, jó, értem! – emeltem fel a kezem nevetve. – Visszakaptam! – vallottam be. A srácok felé fordultam, akik a homokba feküdtek, mellettük egy labdával. Micsoda pazarlás... – Hé, cicafiú! – kiáltottam oda a fekete hajúnak, ha jól láttam, a recepciós srácnak. Király! – gondoltam gonoszan. Ő felpattant a hangomra, a tekintetével kereset, és hamar meg is talált. – Passzold! – biccentettem a pöttyös labda felé. Lazán felvette, és nekem dobta. – Na, nekem van labdám! – emeltem fel, akár egy trófeát.

- Akkor te már király vagy! Na, akkor mondjad, milyen is az a vízi foci? – érdeklődött. Én sóhajtottam, és mellékeltem az imám Istenhez, hogy miért ilyen tudatlanok a nők. Legyen, kezdődjön oktatás, Bence módra.

- Állj a kapuba! – mutattam a vízi labdás pályára a vízbe, ahol jelenleg nem játszott senki.

- Igenis, kapitány! – tisztelgett nekem. Elmagyaráztam neki, hogy lilám sincs, hogy eredetileg is így kell- e játszani, de én így szoktam; olyan, mint a kézi, csak a vízben. Ezután már kérdezett is volna, és hozzátettem, hogy a szabályok is ugyan azok, és mivel csak ketten vagyunk, mert inkább megfulladok, minthogy kis libákkal játsszak, ezért úgy oldjuk meg a kaput, ahogy tudjuk.  Miután megbizonyosodtam arról, hogy tisztába van mindennel, elkezdtünk játszani. Természetesen el voltam szállva magamtól, de be kellett vallanom; jó volt a békus! Igen, aranyos becenév, talán majd megosztom vele… Szóval, őrült módon, teljesen véresen – na, igen, szétröhögtem a fejem – vízi labdáztunk teljesen megfeledkezve az iskola unalmas falaitól és a gyökér gyerekekről, megszabadulva az otthon korlátaitól. Csak játszottunk, mint két barát, hiába most ismertük meg egymást. Na, igen, ez szépen is ment, mindaddig, amíg a partról a recepciós fiú nem szólt, hogy csörög a telefonom. Időt kérve kibámészkodtam a szárazföldre, és vizes ujjakkal felvettem a telefonom.

- Lökd! – köszöntem szépen, udvariasan apámnak. Csodálkozom, hogy tudja a telefonszámom, de komolyan. Vajon honnan lehet meg neki? Én nem adtam meg, annyi biztos.

- Told vissza a hotelba a nagy segged, mert a madarak azt csiripelték, hogy a nagy fejed beállt programokat szervezni valami kis… - Nem vártam meg, amíg tovább mondja, lazán kinyomtam. Szóltam a srácnak, akiről kiderült, hogy Bálintnak hívnak, hogy ne foglalkozzon azzal, ha csörög a telefonom, és visszamentem játszani.

- Baj van? – érdeklődött csapattársam. Sóhajtottam, legyen, kicsit beavatom.

- Csak apám volt – intettem le nem törődöm stílusban.

- De ugye rendben van? – aggodalmaskodott. Elmosolyodtam. Szeretem, ha érdeklődnek a jól létem felől, még akkor is, ha az igazából apám felé irányul.

- Aha, tuti él – nevetem el magam. Sajnos… Gonosz gondolat, de néha már a lángoló falat kaparom tőle.

- Nem vagytok jóba? – faggatott tovább meglepve. Miért ilyen meglepő, ha egy tinédzser fiú nincs jóba a faterjával? Egy haverom sincs, nem szeretek kivétel lenni. Rámosolyogtam, erre most mit mondjak? Fiatalabbnak látszik nálam, nem szeretnék belegázolni a lelkébe, hogy ilyen is van a világon. Biztos vagyok benne, hogy normális, szerető, gondoskodó családban nevelkedik, ahol imádja mindenki meg a suliba is biztos. Szóval, nem szeretném elrontani a tévhitét, ezért megráztam a fejem.

- De jóba vagyunk, alapjába véve – mondtam, és talán nem is hazudtam le a csillagos eget.

- Akkor jó! – mosolygott vissza. Ezután eltereltem a szót; próbáltam jobban megismerni egy kicsit. Teljes neve Faludy Rebeka, tizenhét éves – jól gondoltam, hogy fiatalabb -, és Pesten lakik valami megjegyezhetetlen nevezetű utcába. Van egy öccse, akiről mutatott egy karácsonyi képet; tök olyan, mint Rebeka csak fiúba, és kicsibe. A karácsonyfa előtt áll egy fiúcska, piros, kötött pulcsiba, barna, kis lenyírt hajacskájába pedig rénszarvasnak a szarvai voltak tűzve egy hajpánt segítségével. Nagyon édes volt! Valamint az is kiderült, hogy nem is utálja, mint általában a legtöbb ember egymást, csak néha veszekednek, ami emberi dolog. Érzetem magunkon a szúrós tekintetteket, amiket Karolina és drága barátnője, Ilonka küldött felénk. Brr, nem hiszem, hogy este fogok tudni aludni. Mivel a jóból is megárt a sok, ezért kihívtam a vízből, hogy ideje lenni enni valamit, mert éhen pusztulok. Ebbe belement, azzal a feltétellel, hogyha éhen is halok, azt nem előtte teszem, mert a rendőrség őt vinné be az őrse. Megnyugtattam ennek az ellenkezőjéről, majd indulhatott a „keressünk egy normális büfét a parton” akció. Fedőnevem Bence lett, őt pedig tudta nélkül beállítottam balatoni csajszinak. Na, ha ezt megtudná, el tudom képzelni, hogy mit kapnék! Sajnos, ő nyert, ő találta meg azt a kis cuki bódét, ahol az eladó nőcske igencsak kívánatosan mély dekoltázsú pólót viselt. Ó, Rebi, tudod te, hová kell vinni a pasikat!

- Mit kérsz? – fordultam Sorstáram felé. – Meghívlak – mosolyogtam rá.

- Amit te, bízom az ízlésedben! – válaszolta. Ejej, nem jó döntés, lányom, nagyon nem.

- Szóval? – pislogott ránk a nagy mellű, akarom mondani, csodás áldásokkal rendelkező lány. Kértem két hamburgert, na meg persze, be kellett dobnom a csábos Bencust, miszerint a lányt is kérem. Ő elvörösödött, és leszidott, hogy ő már huszonhét éves, és családja van. Ezt meghallva jól lefagytam, velem ellentétben pedig együtt érzőm jól képen röhögött.

- Tipikus fiú vagy! Elég egy kis mell és egyből véged! – nevetett tovább szerencsétlenségemen Rebeka. Rendben, te akartad! Ha elszánom magam, hogy gyilkos leszek téged foglak megölni először! – gondolom halál komolyan. A rendelt kajánk hamar megérkezett. Kicsit még bepróbálkoztam az idős nőnél, de semmi. Elküldött melegebb éghajlatokra. Ezért „bőgtem” is egy sort az újdonsült barátomnak, de ő csípőből kinevetett, amit be kell, valljak, megérdemeltem. Gyorsan el telt a délután, sajnos. Pedig olyan jó volt! Ha minden napom ezen túl így telik, megérte ellenkeznem apámmal! Amúgy meg, ha nem lenne jó, akkor is megérte volna, hiszen dühös, és nincs az a pénz, amiért azt az arcot ne nézzem meg. A lány eléggé jó társaságnak bizonyult a nap folyamán, talán nem is olyan rosszak a nőstények, és nem kell átállnom a sötét oldalra. Kérdezgettem, hogyhogy itt tölti a nyarát, azt felelte, amit én; kell a pénz és legalább nem otthon unatkozik. Én még hozzátettem, hogy tuti engem jött megismerni, de ezt jól kontrázta azzal, hogy varangyot is előbb keresne a Balatonon, mint egy olyan egoistát, mint én. Mindegy, majd még visszakapja. Már este tízet üthetett az óra, amikor visszakísértem a szobájáig, én pedig sétálhattam haza a sötétbe, mivel nem tudtam visszatalálni a buszmegállóba. Szóval, mire a hotelhoz értem a telefonom szerint fél tizenegy volt, és nekem hét óra múlva ismét jelenésem volt a górénál. Fél holtan támolyogtam a lifthez, megnyomtam lajhár sebességgel a hívógombját, és egyből meg is érkezett, de egy kellemetlen személy lépett ki belőle; anyám.

- Hol van apád?! – szegezte nekem a kérdést egyből. Ó, szia, anya! Nekem is hiányoztál, igen, remek napom volt, köszi, a kérdésed. Na, persze, őt csak a fasz érdekli, nem más…

- Mintha érdekelne – kerültem ki lazán, és beszálltam a felvonóba. Ő felháborodva fordult felém, de gyorsan megnyomtam a szintgombot, és mielőtt robbanhatott volna az ajtók bezáródtak. Hála Isten! – sóhajtottam. Hihetetlen komolyan! Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegyék a nyaram! – határoztam el, amikor kiszálltam a liftből a megfelelő emeleten. Ott apám kidurranó ereivel találtam szembe magam, ámde most nem az én fejem akarta leszedni, hanem anyát kereste. Ugyan azt mondtam neki, mint a keresettnek, hogy nem érdekel. Ő nem nézte jó szemmel, de hála Isten ő elengedett aludni, amiért kivételesen hálás voltam neki.